A harmadik negyedévben 5 százalékkal több x86-os mikroprocesszor fogyott, mint egy évvel korábban – derült ki a Mercury Research tegnap publikált jelentéséből. A piackutató, mely a darabszámdatokat nem hozta nyilvánosságra, hangsúlyozta, hogy a chipek forgalma lendületesebben nőtt, mint a PC-piacé, itt a Gartner adatai szerint 3,2 százalékos volt a bővülés az időszakban.
A szeptemberrel zárult trimeszterben az Intel piaci részesedése 80,3 százalék volt, az Advanced Micro Devicesé (AMD) 18,8, szemben az egy évvel korábbi 80,6, illetve 18,3 százalékkal. (A szegmens fennmaradó részét a tajvani VIA CPU-i adják.) Dean McCarron, a Mercury elemzője azt mondja: az AMD éves összehasonlításban a grafikus és központi processzorokat egy chipben integráló Fusion chipek népszerűségének köszönhetően tudott szerény mértékben javítani a pozícióján.
A második negyedévhez képest ugyanakkor veszített a részedéséből a kisebb processzorgyártó, akkor még a piac 19,4 százalékát mondhatta magáénak (míg az Intel kezében 79,9 százalék volt). A szekvenciális gyengülés annak tudható, be, hogy a cég félvezetőgyártó leányvállalata, a GlobalFoundries 32 nanométeres gyártástechnológiája nem hozza az elvárt minőségi és kihozatali mutatókat, ami korlátozza a sikerterméknek számító Llano APU-k elérhetőségét.
A gyártási nehézségek elsősorban az AMD asztali gépekbe szánt kínálatát érintették, ezért az Intel ebben a szegmensben tudta jobban növelni a részedését.