Az Apple pereli az Amazont az App Store neve miatt

Az Apple március 18-án egy kaliforniai szövetségi bíróságon eljárást kezdeményezett az Amazonnal szemben, mivel úgy vélik, hogy a cég az Apple védett márkanevét (App Store) jogosulatlanul használja fel egy mobilszoftver fejlesztésénél. Az Apple kéri a bíróságot, hogy ezt tiltsa meg az Amazonnak, ezen kívül pedig kötelezze őket kártérítés megfizetésére.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, elég nagy visszhangot váltott ki a márkaneveire hírhedten kényes Apple azon törekvése, hogy alkalmazásboltjuk nevét levédessék – a Microsoft egyenesen panaszt tett az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalánál emiatt, mivel szerintük az alkalmazásbolt megnevezése olyan általános kifejezés, amely nem védhető le.

Az Apple a szolgáltatás nevére mint márkanévre 2008-ban nyújtott be védjegyoltalmi kérelmet: a leírás szerint a név többek között az interneten és egyéb elektronikus hálózatokon kínált számítógépes szolgáltatások kiskereskedelmét kínáló üzletet takar. Az első ilyen szolgáltatás jó két és fél évvel ezelőtt indult el, amikor az iPhone 3G számára nyitották meg a boltot, majd egy ideje bármilyen iOS-t futtató készülékre lehet szoftvereket vásárolni, illetve újabban a Mac OS alapú Mac számítógépekre is.

A mostani keresetben az Apple nemcsak azt kifogásolja, hogy a fejlesztésnél használják az App Store elnevezést, hanem azt is, hogy a tervek szerint az Amazon e néven szolgáltatást is készül később indítani. Az iratok szerint az Apple három alkalommal is kérte, hogy ne ezt a megjelölést válasszák, ám az Amazon nem adott érdemi választ.

Az Amazon nem kívánta kommentálni a történteket, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő pereknél ezt nem szokásuk megtenni.

Azóta történt

Előzmények