Az Apple megnyerte az Epic Games elleni pert, mégsem örülhet

Régóta húzódó jogi csatározást zárt le a bíróság, amely szerint az Apple nem monopolista, azonban kötelezték rá, hogy engedélyezze az alternatív in-app-fizetési megoldásokat.

Jó ideje tart már az Epic Games és az Apple jogi csatája: előbbi azért perelte be az Apple-t, mert az szerinte versenyellenes és monopolista stratégiát folytat.

Yvonne Gonzalez Rogers 185 oldalon taglalt döntése értelmében a pert az Apple nyerte – mégsem örülhet teljesen.

A vita tavaly kezdődött, amikor az Apple törölte a Fortine-ot az App Store-ból, arra hivatkozva, hogy megszegte az irányelveket, amikor megkerülte a platform in-app fizetési rendszerét, és alternatív fizetési módot kínált a játékon belül. Így kerülte el az Epic Games a 30 százalékos hozzájárulást, ami az Apple-nek fizetendő in-app-vásárlások után.

Az Epic szerint az app törlése és az Apple viselkedése sérti az amerikai trösztellenes törvényeket, és a vállalat monopolista. A bíró végül ezeket a vádakat elutasította, állítása szerint nem lehet azt mondani, hogy az Apple monopolista.

Azt elismerte a bíró, hogy az Apple több mint 55 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, továbbá különösen magas haszonkulcsokkal dolgozik, de ez önmagában nem sérti a trösztellenes előírásokat. Hozzátette: a siker nem illegális. A bíróság szerint nem arról van szó, hogy lehetetlen lenne, hogy az Apple mégis monopolista, de az Epic Games nem tudta bizonyítani, hogy az lenne.

Egyik fél sem örülhet?

A bíró elrendelte, hogy az Epic Games köteles a tavaly augusztus és október között használt, közvetlen fizetési rendszerén keresztül begyűjtött 12 167 719 dollárnyi árbevételének 30 százalékát megfizetni az Apple részére. Ezen felül november 1. után az árbevétel 30 százalékát szintén, az ítélet napjával bezáróan. A bíró szerint az Apple jogosan mondta fel az Epic Games megállapodását, és az Apple-ön múlik, hogy visszaadja-e a fejlesztői fiókot a cégnek az App Store-ban.

Bár a pert az Apple nyerte, mégsem örülhet: a bíróság szerint az Apple kritikus információkat rejt el a fogyasztók elől, továbbá illegálisan elnyomja a választást. Ezt már versenyellenesnek tartják, és indokoltnak a helyzet megoldását, azért is, mert a korlátozások miatt mesterségesen nő az Apple piaci ereje, mivel meggátolja a fejlesztőket, hogy kommunikáljanak alacsonyabb árakról, más platformokon.

A bíró megtiltotta az Apple-nek, hogy a jövőben meggátolja a fejlesztőket a közvetlen fizetési módok használatától, így azok az appokon keresztül bármilyen módon kérhetik majd fizetésre a vevőket.

Az Epic Games ügyvezetője szerint a döntés nem győzelem a fejlesztőknek, sem a fogyasztóknak. Az amerikai törvényhozók szerint az Epic Games részsikere újabb indok, hogy az Apple és a big tech ellen új törvényekkel lépjenek fel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények