Tízezer dollárt ad az Apple egy zeneszám letöltéséért

Az Apple a szokásos marketingeszközt alkalmazta, amikor a hihetetlen sikerű iTunes zenebolt ünneplése kapcsán úgy döntött: az a felhasználó, aki a tízmilliárdodik zeneszámot tölti le tőlük, tízezer dollárt kap – a dolog egyetlen szépséghibája talán az, hogy ezt a kétmillió forintnak megfelelő összeget a szerencsés nyertes utalványban kapja meg, mellyel az iTunes termékeit vásárolhatja meg.

Az Apple a kiíráskor elindított egy online számlálót, ahol figyelemmel lehet kísérni a letöltéseket. A növekedés egyébként igen figyelemre méltó: az iTunes ugyanis másfél évvel ezelőtt, 2008 júniusában érte el az ötmilliárdos letöltési határt, s akkor megjósolták, hogy a trend fennmaradása esetén 2010 elején duplázzák meg a forgalmat – a számláló szerint ez tényleg be is fog következni február végéig.

Ám nekünk, magyaroknak mindez egy távoli világ, mivel itthon nem elérhető az iTunes: a versenyzők az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Japánban, Kanadában, Luxemburgban, Mexikóban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban és Új-Zélandon reménykedhetnek a díj elnyerésében.

A számláló a hír írásának időpontjában 9 914 000 000 letöltés körül állt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Egy mindenkiért, mindenki az Apple ellen

    Azt még nem tudni, mennyire lesz sikeres az együttműködés, ám az egységesítésre, a szabványokra való törekvéssel a fogyasztók minden bizonnyal jól járnak.

  • Késni fog az Apple iPad?

    Egy elemző szerint a készüléket gyártó Foxconn a vártnál jóval kevesebbet tud csak szállítani az iPadből, ezért akár el is halaszthatják a premiert.

  • Az Apple és a gyermekmunka

    Roppant nagy vihart kavart az Apple jelentése, melyben a szerződött felek, az összeszerelő üzemek 2009-es munkakörülményeit ismertetik.

  • Beindul a legális zeneletöltés

    Szépen növekszik a digitális zeneértékesítés árbevétele, de a kiadók szerint a kalózkodás változatlanul súlyos probléma.

Előzmények