Megszólalt az Apple-Samsung-per egyik esküdtje

Az Apple és a Samsung között pénteken, az előbbi teljes győzelmével lezárult per utózöngéi közül a legnagyobb visszhangot talán a Cnet munkatársának, Greg Sandovalnek a riportja váltotta ki, ugyanis az újságírónak sikerült beszélgetnie az ügyről a döntést meghozó kilencfős esküdtszék egyik tagjával.

A gépészmérnök Manuel Ilagan elmondta, hogy habár alaposan mérlegeltek és nagy vitáik is voltak, összességében meggyőzőnek tartották az Apple bizonyítékait, melyekkel a szabadalomsértéseket igyekeztek igazolni. További kérdésre két olyan elemet emelt ki, melyek nagy súllyal estek a latba: egyrészt a Samsung vezetőinek elektronikus leveleit, amelyekben az Apple megoldásairól beszélnek, illetve azokat, a sajtóban is több helyen megjelent fotókat, amelyeken az amerikaiak azt mutatták be, hogy milyenek voltak a Samsung telefonjai az iPhone megjelenése előtt, és hogy milyenek lettek utána. Az is az Apple malmára hajtotta a vizet, hogy a felhozott vádakra az online videó segítségével tanúskodó Samsung-vezetők Ilagan szerint nem adtak megfelelő válaszokat, elkerülték a kényes témákat.

A Samsung viszonvádjainak ügyében is az Apple volt az esküdtek számára meggyőzőbb: az amerikaiak ugyanis bemutattak egy licencszerződést, melyben a Samsung engedélyezi az Intelnek a 3G-s adatátviteli technológia használatát, és mivel az Apple az Inteltől vásárolja a szükséges chipeket, az esküdtek elfogadták az érvelésüket, mely szerint jogszerű a használat. Az ügyben szóba kerülő zoomolási és görgetési szabadalmakról folyt a legnagyobb vita, mivel ezekről a Samsung azt állította, hogy hasonló technológiával ők már az iPhone megjelenése előtt rendelkeztek. A döntésben Ilagan szerint itt az segített az esküdteknek, hogy a testület elnökének, az esküdtként sem újonc Velvin Hogannek volt már gyakorlata szabadalmi ügyekben, ő maga is rendelkezik szabadalmakkal.

Arra a sokak által emlegetett vádra, hogy az esküdtszék nem végzett alapos munkát, mivel képtelenség 700 bonyolult szabadalmi esetben 21 óra alatt döntést hozni, az érintett azt felelte, hogy nagyon komolyan vették a munkájukat, alaposan megnéztek mindent, és a három hétig folyó eljárás alatt megismertek minden szükséges információt. Ilagan elmondta, hogy miután egy-egy szabadalomnál egyezségre jutottak abban, hogy a Samsung szabadalomsértést követett el, már könnyebb volt a dolguk, ugyanis ezek után csak végig kellett menniük az egyes készüléktípusokon, hogy ott a szabadalomsértés látható-e vagy pedig nem. (A volt esküdt a fémkeretet hozta fel példának: a készülék körüli fémkeretnél elismerték, hogy az az Apple szellemi tulajdona, majd ezek után végignézték, hogy mely Samsung-termékeknél van keret: ha volt, az „igent” pipálták ki a szabadalomsértésre vonatkozó kérdésnél, ha nem volt, akkor a „nemet”.

Azóta történt

Előzmények