Apple kontra Samsung: totális őrület és cirkusz

Jelenleg pihenőt tartanak a nevezetes szabadalmi perben, de az Apple – a Samsung szorgos közreműködésével – gondoskodott arról, hogy a média ilyenkor is megkapja a csontocskáját: az iPhone gyártója ugyanis a dél-koreai cég megregulázását kérte Lucy Koh bírónőtől, mivel a Samsung a kereset ismertetésekor, illetve egyéb fórumokon előhozta azt az érvet, hogy az Apple valójában a Sony egyik prototípusát, fejlesztését másolta az iPhone kialakításakor, márpedig ennek a témának az emlegetését, mint nem a szorosan a perhez tartozó, itt irreleváns érvelést a bíróság már korábban megtiltotta.

apple vs. samsung
Az Apple ezt szánta erős érvnek...

William F. Lee, az Apple jogtanácsosa levelében leírta, hogy a bíróságnak szankcionálnia kell a Samsungot, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy a Sony neve szóba kerül az eljárás során, mivel ez meg nem engedett befolyásolási kísérletként minősíthető. A jogász szerint a Samsung viselkedése azért is különösen elítélendő, mivel jól tudták, hogy az internetes korszakban elegendő akár egyetlen fórumon közzétenni a tiltott tartalmat, hiszen az a digitális világ sajátosságai miatt robbanásszerűen és törölhetetlenül fog terjedni.

samsung vs. apple
... a Samsung pedig ezt

A Samsung egyik ügyvédje, John Quinn közleményben reagált az Apple levelére, és elmondta, hogy a Sonyval kapcsolatos dokumentumok már korábban is nyilvánosan hozzáférhetőek voltak, emellett nem állt szándékukban az esküdtek befolyásolása. Ezt a védekezést az Apple jogtanácsosa nem fogadta el.

Mindazonáltal az Apple nem kéri a sajtó által mostanában csak az új O.J. Simpson-pernek, jogi szappanoperának nevezett eljárás újraindítását, mivel az szerintük a Samsung érdekeit szolgálná.

The show must go on.

Azóta történt

Előzmények