Az Albacompra épít a CA

A vállalati szoftvereket forgalmazó CA és az Albacomp tovább erősíti stratégiai együttműködését, aminek eredményeként a CA legújabb megoldásai a hazai piacon legelőször az Albacomp kínálatában jelennek meg. A székesfehérvári vállalat már 2006-ban több mint 500 millió forintos forgalmat tervez a CA termékeinek és szolgáltatásainak értékesítéséből, és ezt a következő 2-3 évben szeretné megtöbbszörözni.

Az CA és az Albacomp közti együttműködés gyümölcse, hogy már számos projekt zárult le a gazdaság több szektorában, köztük állami intézményeknél, a banki szektorban és nagyvállalatok körében. Az Albacomp számára fontos, hogy ezekben és a tervezett projektekben a bevételek nem csak licencértékesítésből, hanem a szakembergárda révén az implementációs és a supportszolgáltatásokból származnak. Mindez egybevág a fehérváriak új stratégiájával, amely szerint 2006-ban a vállalat bevételeinek 25 százaléka, 2008-ban pedig már 50 százaléka szolgáltatásokból fog befolyni.

A CA magyarországi partnerei közül a legnagyobb forgalmat az Albacomp bonyolítja le, ezért a székesfehérvári vállalat kiemelt helyen szerepel a cég hazai piaci terveiben. Ez nem véletlen, hiszen az Albacompnál található Magyarországon a legszélesebb CA-szaktudás: a szoftvercég termékeihez kapcsolódó feladatokkal dedikáltan 10 szakember foglalkozik. A projektek mellett folyamatosan zajlanak a továbbképzések, ennek eredményeként a piac által leginkább preferált területeken az Albacomp rendelkezik a legnagyobb számú szükséges szakmai vizsgával és szakmai gyakorlattal, kompetenciával.

Azóta történt

Előzmények