Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium külpiaci programja révén 2005. október 13-án a Hongkong tőszomszédságában lévő Sencsenben megnyílt a második magyar technológiai központ, így a magyar IT-vállalkozások exporttevékenységét a Washington mellett fekvő Virginia után a távol-keleti szilícium-völgyben is képviselet segíti – közölte ma a tárca. A HTEC-China elnevezésű magyar képviseletet az október 12-17. között megrendezett sencseni informatikai nemzetközi vásár keretében Csepeli György, az IHM politikai államtitkára nyitotta meg. A vásáron a magyar IT-cégek kiemelt vendégekként vettek részt, s a kínai miniszterelnök-helyettes is látogatást tett a magyar standon.
A magyar delegáció kínai látogatása során a tárca államtitkára kínai egyetemek rektoraival folytatott megbeszéléseket kutatás-fejlesztési együttműködési lehetőségekről, amelyek kínai nagyvállalatok és szakemberek részére európai tudásközpontjuk Magyarországra telepítését segítheti elő. Csepeli szándéklevelet írt alá a sencseni önkormányzat vezetőjével magyar-kínai üzleti együttműködési projektek indításáról, melyek elsőként az internetbiztonság, az elektronikus kormányzás, az elektronikus önkormányzat és a térinformatika területén valósulnak meg. A magyar delegáció tárgyalást folytatott Kína vezető, hazánkban is jelen lévő infokommunikációs cégeinek – ZTE és Huawei – vezetőivel is.
A magyar-kínai kétirányú együttműködést elősegítő HTEC-China központ és a magyar-kínai üzleti együttműködési projektek az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közreműködésével indulnak. A HTEC program fő célja, hogy feltárja az adott infokommunikációs piacon lévő konkrét üzleti lehetőségeket, és ezeket közvetítse a magyar cégeknek, egyúttal felkészítse őket a célpiacon való sikeres megjelenésre, valamint információs bázist teremtsen azoknak a magyar cégeknek, amelyek együttműködést terveznek Észak-Amerikában, illetőleg Ázsiában.
Az IHM Kínában is kiépítette hídfőállását
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Bővít a hazai Lufthansa-leány
Fejlesztési és kompetenciaközponttá fejlődik a Lufthansa Systems Hungária.
Mérleg 0
-
Online teszt segít az ECDL-vizsgázóknak
A kormányzat szeretné növelni a számítógépes jogosítvánnyal rendelkezők számát.
Társadalom 0
-
Újabb kínai ragadozó az európai piacon
Európai offenzívába kezdett a mobiltávközlési berendezéseket gyártó ZTE.
Mérleg 0
-
2012-re áttérünk a digitális műsorközlésre
Az IMH elkészült az ehhez szükséges törvénytervezettel.
Társadalom 11
Előzmények
-
Gyors fejlődés előtt áll az USA-ban a Freesoft
Elavult rendszerekről költöztet újakra adatokat a tengerentúli leányvállalat.
Mérleg 0
-
Magyar technológiai központ létesül Kínában
A cél: a hazai it-cégek ázsiai megjelenésének segítése.
Társadalom 0
-
Az informatikai tárca nem gazdálkodik okosan
Miniszteri meghallgatás volt tegnap a parlamentben, miniszter nélkül.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen