Nagy informatikai vállalatok olyan technikai eszközöket fejlesztenek ki, amelyekkel a harmadik világ szegényebb felhasználói is bekapcsolódhatnak az e-társadalomba, és az általuk fizetett fillérekből még érezhető bevétel és profit is keletkezik.
A potenciális piac közvetlen közelébe, a fejlődő világba telepített fejlesztőközpontot több informatikai vállalat. Az ezekben dolgozó mérnökök egy része a fejlődő világ kis pénzű felhasználóinak szánt eszközök létrehozásán fáradozik. Vannak, akik olcsó e-mailező berendezéseket fejlesztenek, amelyekkel akár a helyi nyelveken is lehet levelezni, a mások kisebb, tablet jellegű PC-ket alakítanak ki, amelyeket hivatalos elektronikus beadványok -- szintén helyi nyelveken történő -- kitöltésére és feladására szánnak - írja a The Economist.
A fejlődő világban rejlő lehetőségeket felismerő cégek között van például az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója, amely vezeték nélküli adatátviteli rendszerekhez fejleszt ki részegységeket abból kiindulva, hogy a távoli, elszigetelt térségek csak rádiós összeköttetéssel kapcsolathatók be a világ elektronikus vérkeringésébe, mivel a vezetéképítés túl drága lenne. A Vodacom (nem elírás), Dél-Afrika legnagyobb mobiltávközlési szolgáltatója "telefonboltokat" (phone shops) állít fel, amelyekben helyi vállalkozók vásárolhatnak és értékesíthetnek tovább hálózathasználati időt. A HP "e-befogadás" (e-inclusion) néven programot indított, amelynek célja "digitális falvak", "információs közösségek" kialakítása a világ minden pontján. Ilyen címen egyébként korábban szociális jelleggel létesítettek e-végpontokat különböző szervezetek - azzal a jelszóval, hogy digitális "hidat" kell építeni a világgazdaság tetején és alján lévő, gazdag és szegény népesség között, így bekapcsolva az utóbbiakat a modern világ vívmányai egy részének élvezetébe -, ám az informatikai cégek stratégiai piaci befektetésként kezelik az elektronikus szolgáltatási végpontok telepítését. Számos ilyen központ már meg is alakult Indiában, Dél-Afrikában, Ghanában és Brazíliában.
A helyi információk sűrűbb áramlása átláthatóbbá teszi a piacokat, új vásárlókat hozhat a helyi szolgáltatóknak és viszont, ami összességében a termelési költségek csökkenéséhez vezethet, felszabadítva némi erőforrást egyéb célokra - hívják fel a figyelmet szakemberek az e-társadalom harmadik világbeli terjedésének egyik hozadékára. Egy korábbi tudományos kutatás kimutatta, hogy például a Rio de Janeiróban élő földönfutó milliók filléreiből összességében 1,2 milliárd dolláros kereslet áll össze. Szakértők ezt azzal egészítik ki, hogy például Indiában hatszázezer kis falu van, amelyek hasonló kumulált vásárlóerőt testesíthetnek meg, és akkor még nem beszéltünk a harmadik világ többi szegényéről. Mások -- például Mike Best, a Massathusetts Institute of Technology kutatója, aki Afrikában és Ázsiában is járt tanulmányutakon -- óvatosságra intenek. Először is számos országban, főleg Afrikában nincs hova kapcsolódniuk a helyi e-végpontoknak, mert ezekben az országokban számottevő központi technikai infrastruktúra sincs. További gond, hogy vannak kisebb fejlődő országok, például Madagaszkár a maga 17 millió lakosával, amelyekben nem remélhető az emberek filléres keresletének irdatlan nagyságú összeget adó összeadódása, ami a szállítók szemében érdektelenné teheti ezeket a piacokat. Végül még a nagyoknál is gondot okozhat, hogy számos helyi nyelvjárás tagolja egymással alig kommunikáló részekre a piacot. Ez utóbbi problémát egyes gyártók karakterfelismerő programmal próbálják megoldani, míg mások az ujjlenyomat-azonosításon alapuló technológiával akarják lehetővé tenni, hogy az egymástól távoli vidékeken lakó emberek megbízhatóan azonosíthassák egymást. Vannak tehát technikai megoldások is a felmerülő problémák kezelésére, de még fontosabb -- vélik elemzők --, hogy a profit ígérete kellően motiválja az informatikai ipart a szegénységben élő embereknek szóló e-társadalmi eszközök, rendszerek kifejlesztésére.
(*) Más ágazatok egyes cégei már korábban rájöttek, hogy a harmadik világ nem elveszett piac - feltéve, hogy az ottani fogyasztók szűkös lehetőségeihez szabott termékeket kínálnak. A Hindustan Lever, a Unilever leányvállalata például évekkel ezelőtt elkezdett zacskókban sampont és háztartási vegyszereket árulni ahelyett, hogy flakonokban kínálta volna ezeket. A kisebb mennyiséget a legszegényebbek is meg tudják venni - legalábbis időnként -, akiknek a nagyobb kiszerelés megfizethetetlen.
