Az Oracle 21 százalékkal, 967 millió dollárra növelte nettó nyereséget a tavalyi azonos időszakhoz képest üzleti évének november 30-án végződött második negyedévében; az árbevétel 26 százalékkal, 4,16 milliárd dollárra emelkedett. A kiváló eredmények ellenére a tőzsde háromszázalékos árfolyamcsökkenéssel reagált a bejelentésre, mert bár a befektetők az elmúlt négy negyedév hasonló mértékű növekedése és a cégvezetés előrejelzése alapján éppen erre számítottak, kifogásolták a szoftvereladások csökkenését.
Az Oracle az elmúlt időszakban jelentős részben annak köszönhette kiemelkedő forgalom- és nyereségadatait, hogy felvásárolta a vállalatirányítási szoftverek piacának több ismert szereplőjét, köztük a PeopleSoftot és a Siebel Systemset. A 20 milliárd dolláros befektetéssel megszerzett vállalatok segítségével a legutóbbit megelőző három negyedévben 80 százalékkal növelte eladásait az informatikának ezen a piacán, ám az elmúlt három hónapban csak 28 százalékos tempót tudott felmutatni, amivel 340 millió dollár bevételt ért el, miközben az elemzők 370 milliót vártak.
A szakértők aggódva várták az Oracle adatbázisszoftvereinek értékesítési adatait is, mivel ez a társaság legjelentősebb üzletága – az Oracle a világ legnagyobb adatbázis-fejlesztője. A divízió 867 millió dolláros árbevételével végül elégedettek voltak, mert az tükrözi hosszabb távú növekedési ütemet váró előrejelzésüket. A cégvezetés szerint a megrendelések alapján a folyó negyedévben 16–22 százalékkal bővülhet az adatbázis-üzletág forgalma.
A társaság prognózisa szerint az Oracle a február végéig tartó periódusban az elmúlt negyedévihez hasonló eredményeket produkálhat. Elemzők ezt óvatos előrejelzésnek értékelik, amit azzal magyaráznak, hogy előreláthatóan lassulni fog a vállalati szoftverek iránti kereslet növekedési üteme. Ez határt szab az Oracle forgalombővülésének, annak ellenére, hogy a társaság közlése szerint néhány nagy üzlet lezárása várható 2007 első felében.
Az Oracle nem kápráztatta el a befektetőket
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Oracle
Azóta történt
-
Frissítési lázban az Oracle
Egyszerre öt nagy üzleti szoftvercsaládja új verzióját jelentette be a szoftvercég.
Szoftver 0
Előzmények
-
Az Oracle átcsábítaná a Red Hat ügyfeleit
Az Unbreakable Linux programhoz csatlakozik a Dell, az Intel, a HP, az IBM, az AMD és az EMC is.
Szoftver 0
-
Belelendült az Oracle
A befektetőket megnyugtatta az első negyedéves jelentés. Nem volt ablakon kidobott pénz a felvásárlásokra költött 20 milliárd.
Mérleg 0
-
Megjelent az Oracle Warehouse Builder 10g 2
Az adatbázis-tervező új változata nem csak a szoftvercég saját adatbázis-kezelőjét támogatja.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Szabadalmi vitába keveredett a Lenovo
- Real Racing 3 - Freemium csoda
- Képeken a Honor 200 Pro
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- Nintendo Switch
- Horgász topik
- Videó stream letöltése
- Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- További aktív témák...