A Microsoft Magyarország a nyári szünetben lehetőséget kínál a középiskolai hallgatóknak és a felsőoktatásban tanulóknak arra, hogy a munkavállaláshoz és a továbbtanuláshoz szinte elengedhetetlen informatikai ismereteket megszerezhessék, és szakmailag továbbképezhessék magukat. A tanulni vágyók az IT Vakáció elnevezésű egyhetes szakmai képzés folyamán fejlesztői és adminisztrátori tananyagok közül választhatnak, és megismerkedhetnek a szoftvercég technológiáival.
A tábor helyszínéül a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Tábort választották, ahol sporteseményekkel, ügyességi versenyekkel színesedik majd az oktatási program. A nem szakmai programok között szerepel Xbox 360-bajnokság, lanparty, filmvetítés, focibajnokság és persze a pihenés, napozás is.
A tanfolyamok 5+1 naposak (ebből 5 nap képzés). A részvétel díja 25 000 forint középiskolásoknak és 27 000 forint a felsőoktatásban tanulóknak. A regisztrációs díjat teljes egészében a szállás és napi háromszori étkezés költségeinek fedezésére fordítják, a tanfolyam és a hozzá kapcsolódó eszközök és juttatások minden diák számára ingyenesek. A kurzusok folyamán a résztvevők 5 nap alatt 25 órányi géptermi gyakorlaton vesznek részt. A felsőoktatási kurzusok július 15-27. között, míg a középiskolai tanfolyamok július 29–augusztus 10. között folyamatosan kerülnek megrendezésre. Az előbbiek célja a hallgatók MCP (hivatalos Microsoft-minősítés) vizsgára való felkészítése.
Balatoni táborba hívja a diákokat a Microsoft
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft Magyarország
Azóta történt
-
Soros György bízik a Microsoftban
A tekintélyes pénzügyi szakember megduplázta részesedését a Microsoftnál.
Mérleg 0
-
Új állatfajta: az internetes Microsoft
A redmondi óriáscég követi a versenytársakat a hirdetési piacon.
Mérleg 21
-
Webfejlesztőknek szervezett versenyt a Microsoft és a BME
A Win the Web elnevezésű megmérettetésen cégek és hallgatók mérték össze tudásukat.
Közösségi média 0
-
Új főnök a Microsoft magyar képviseleténél
A Microsoft ma bejelentette Drajkó László ügyvezető igazgatói kinevezését.
Mérleg 0
Előzmények
-
Microsoft: rekordot döntött a Vista
Eddig 40 millió licencet vásároltak világszerte. Ilyen erős startja operációs rendszernek még nem volt.
Szoftver 28
-
Frissdiplomásokat karol fel a Microsoft Magyarország
A Start@Microsoft program 70 millió forinttal és piaci ismeretekkel támogatja a fiatal szakembereket.
Társadalom 1
-
Fizetnie kell a szoftverkalóz iskolaigazgatónak
Az ügy újratárgyalásán megváltoztatták a korábbi ítéletet: az illegális Windows-példányokat használó tanár bűnös.
Társadalom 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen