A kormány megduplázta a bankkártyaterminálok telepítésének támogatását

Különösen sikeresnek bizonyult az akció, így a korábbi 30 ezer helyett 60 ezer elfogadóhelyre adnak támogatást.

Az IT café is beszámolt márciusban arról a kormányzati programról, melynek célja, hogy növeljék a bankkártya-elfogadóhelyek számát. A tavaly év végi döntés után tavaszra hét pénzügyi szolgáltató vállalta a bankkártya-elfogadóhelyek számának növelését, így a program keretében 30 200 darabbal, azaz közel 30 százalékkal szaporodhat a bankkártya-terminálok száma. Az igénylők terminálonként 80 ezer forint, összességében 2,4 milliárd forint eszközbeszerzési támogatásban részesültek.

Tegnap az eddigi tapasztalatokat összegezve Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár bejelentette, hogy a program a vártnál is nagyobb sikert eredményezett, ezért kibővítik. A felkészülési időszakot követően már több ezer új kártyaolvasó üzemel országszerte, a szerződött partnerektől pedig számos visszajelzés érkezett arról, hogy a program népszerűsége miatt a vállalt keretüket a vártnál gyorsabban ki fogják meríteni. Ezért a kormány döntött arról, hogy újabb 30 ezer darab bankkártya-elfogadóhely telepítésére nyújt költségvetési támogatást – mondta Hornung Ágnes. A programnak köszönhetően a hazai bankkártya-elfogadóhelyek száma mintegy 60 százalékkal fog növekedni, amely példátlan a hazai elektronikus fizetés történetében – tette hozzá.

Azóta történt

Előzmények