Átfogó programot indít a kormány az informatikus-utánpótlás biztosítására

A program hangsúlyos és központi eleme, hogy a vállalkozások sokkal nagyobb szerepet kapjanak az oktatásban.

A felsőoktatás és az informatikai vállalkozások együttműködésére építő program hozzájárul ahhoz, hogy 2020-ig kétszeresére növekedjen az informatikai felsőoktatási szakokra jelentkezők száma” – idézi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye Kara Ákost, aki tegnap beszélt erről Budapesten. Az államtitkár hozzátette: „A pályaválasztás előtt álló fiatalokat ösztönözzük arra, hogy válasszák az informatika területét, amely keresett szakma, és biztos megélhetést nyújt.”

Az NFM tavaly novemberében indult projektjének alapja az az iparági szereplők támogatásával elvégzett kutatás volt, amely szerint a munkaerőpiacról középtávon legalább 22 ezer megfelelően kvalifikált informatikus, elsősorban alkalmazásfejlesztő szakember hiányzik.

A program szoros kapcsolatot létesít az oktatási intézmények és a vállalkozások között, elősegítve, hogy a várt előnyökből a felsőoktatás és a piaci szektor is részesüljön – fogalmaz a minisztérium közleménye. Az egyetemi oktatásban ingyenesen elérhetővé válnak a piacon keresett speciális képzési anyagok és ipari tanúsítványok, gyakorlati piaci szakemberek jelennek meg vendégoktatóként. A felsőoktatási intézményekkel közösen vállalati gyakornoki program kidolgozása is zajlik, amely biztosítja, hogy a hallgatók az egyetemi képzés keretei között maradva, minél nagyobb számban befejezve az alap- és a mesterképzést szerezhessenek piaci tapasztalatot, ösztöndíjat.

15 felsőoktatási intézmény már együttműködési megállapodást kötött a programban való részvételre a lebonyolító Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ). A projekt azonban bármely, informatikai képzést kínáló felsőoktatási intézmény számára elérhető. Még ebben a hónapban megkezdődnek azok, a munka világában elvárt, naprakész gyakorlati tudást biztosító képzések, amelyek egy-egy világszerte elterjedt, vezető informatikai megoldás átfogó ismeretét adják át a diákoknak díjmentesen – első körben az Oracle, a Microsoft és a Red Hat Linux területén. Elkezdődnek továbbá azok a kurzusok is, amelyeket a piacon aktív, gyakorló informatikai szakemberek tartanak naprakész tudásanyag átadása érdekében.

A program jelentős hangsúlyt fektet az informatikai szakmák népszerűségének növelésére is a fiatalok körében, ennek érdekében 2017 végétől országszerte több mint 400 rendezvényt, informatikai témájú szakköröket és táborokat szerveznek az Informatikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) együttműködésben. A pályaorientációs tevékenység megerősítése érdekében az országban három helyszínen demonstrációs és élményközpontok jönnek létre, ahol az általános és középiskolások számára szemléletes, interaktív kiállítások, foglalkozások teszik vonzóbbá az informatikus pályát.

A GINOP 3.1.1. program első ütemben 2,8 milliárd forint európai uniós forrásból valósul meg, az NFM, az IVSZ és a KIFÜ együttműködésével.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Azóta történt

Előzmények