Nehezen lép egyről a kettőre a BlackBerry

Közzétette a BlackBerry 2014-es pénzügyi évének első negyedéves eredményét, és a számok nem túl rózsásak. A kanadai gyártó a június elsejével lezárt 3 hónapos időszak alatt 84 millió dolláros nettó veszteséget hozott össze, amit főleg a vártnál gyengébben alakuló készülékeladásoknak és egy egyszeri negatív tételnek köszönhetnek.

A gyártó 15 százalékkal, 2,8 milliárdról 3,1 milliárd dollárra tudta növelni bevételét (az elemzők 3,4 milliárdot vártak), az ázsiai és észak-amerikai régióban az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékkal több pénz folyt be a BlackBerry kasszájába. A bevétel 71 százaléka készülékértékesítésből, 26 százaléka szolgáltatásokból, 3 százaléka pedig szoftverből származott. A 6,8 millió BlackBerry telefonból 2,7 millió volt már az újabb, BB10-es modell, ami még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlja, és azt mutatja, hogy a jó kezdés után meglehetősen megcsappant az új telefonok iránti kereslet. Pedig a cég lehetőségeihez képest rengeteget költ a BB10 telefonok népszerűsítésére és piaci bevezetésére, de az úthengerként nyomuló Android és a viszonylag stabil és hűséges felhasználói bázist magáénak tudható iOS mellett nagyon nehezen tud érdemben teret (vissza)nyerni a BlackBerry.

A fentebb már említett egyszeri negatív tétel a venezuelai valutaváltási korlátozásnak köszönhető, a 72 millió dolláros tétel hatása nélkül a kanadaiak közel nullszaldósra tudták volna kihozni ezt a három hónapot. Ugyanakkor a készpénztartalék, valamint a rövid és hosszú lejáratú befektetések összege 200 millióval 3,1 milliárd dollárra nőtt, ami biztató jel a jövőre nézve. A vállalat a következő negyedévre is negatív előrejelzéssel élt, amit főként a rendkívül kiélezett piaci versenynek tulajdonít, ugyanakkor hozzáteszi, hogy tovább folytatja a költségracionalizáló intézkedéseket, és a BlackBerry Messengert piacvezető üzenetküldő szolgáltatássá kívánja fejleszteni.

A Nokia és a BlackBerry az elmúlt 18 hónap alatt összesen mindössze 23 millió Lumia és BB10 készüléket értékesítettek, ami szinte jelentéktelen jelenlétet biztosít a piacon, és jól láthatóan problémássá teszi a fejlesztői közösség megnyerését e két platform számára.

Azóta történt

Előzmények