Egyre súlyosabbá válik a Boeing-botrány

Az amerikai légi felügyelet vizsgálata arra mutatott rá, hogy nemcsak a korábbiakban már ismert szoftverhiba veszélyeztette a gépeket.

A botrány tovább dagad, miután az USA légi közlekedési felügyelete (FAA) a vizsgálatok közben, egy pilóták által is megerősített szimulációs teszt során arra jutott, hogy a Boeing 737 MAX 8 számítógépes rendszerében egy újabb súlyos hiba található. A szűkszavú, részletekre nem kitérő közlemény szerint nem tudni, hogy ez összefügg-e a katasztrófát okozó MCAS-hibával, viszont olyan komoly, hogy a repülőgépet másodpercek alatt visszavonhatatlanul küldheti egy olyan helyzetbe, ahonnan nincs visszatérés.

A belső forrásokra hivatkozó riportok alapján nagyon nehéz megmondani, hogy miről is van szó, de arra utalnak, hogy processzorhiba állhat a háttérben: ennek következményeképp bizonyos, speciális helyzetekben a pilóták nem képesek uralni az irányítást. A híradások szerint a stabilizátor vezérlésével van gond, vagyis azzal a rendszerrel, amelyik a repülőgép állapotát kontrollálja menet közben, hogy a szárnyak és a farok segítségével milyen szögben is álljon az adott körülmények között. Ez roppant hasonló az átesést meggátolni hivatott MCAS rendszeréhez, ám attól valószínűleg független. Ugyanakkor a jelek arra utalnak, hogy mindkét hiba ugyanazt a kezelhetetlen helyzetet okozza: a repülőgép helytelen adatok alapján zuhanni kezd, és a pilótáknak alig van esélyük, csak pár másodpercük marad a korrekcióra – de a vizsgálat még folyik.

Egyelőre még minden homályos: nem tudni, hogy tervezési szoftverhibáról van-e szó, netán a Boeing által kiadott frissítés a ludas, de az is szóba került, hogy hardveres, a processzort érintő probléma okozza mindezt.

És ami még súlyosabb, hiszen rendszerszintű: egyre többen feszegetik azt, hogy az ilyen szoftverek hogyan mehettek át a kötelező ellenőrzéseken, miképp kaphattak repülési engedélyt ezek a típusok.

Azóta történt

Előzmények