Hivatalos: 50 szervert foglaltak le a tegnapi razzia során

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ma délben kiadott közleményében megerősítette, hogy június 16-án a XIII. kerületi kapitányság egy összehangolt fővárosi akció keretében torrentszervereket foglalt le. A razziáról elsőként az Asva.info számolt be tegnap: a p2p-hírblog nem hivatalos forrásoktól úgy értesült, hogy az akció elsődleges célpontjai ún. seedszerverek (tartalmak fájlcserélő hálózatokon történő megosztására használható, havi díj fejében bérelhető, nagy sávszélességű kapcsolattal rendelkező kiszolgálók) és más, hazai torrentoldalakhoz köthető gépek voltak.

A rendőrség közleménye ezt az információt megerősíti. „A nyomozás során beazonosították a nyomozók a legnagyobb hazai és nemzetközi fájlcserélő torrentoldalakhoz tartozó statisztikákat, adatokat tartalmazó szervereket, valamint a fájlcserélés alapját adó átjátszó és tartalomszervereket, amelyeken több tízezer szerzői joggal védett művet közvetítettek, osztottak meg jogosulatlanul a nyilvánosság felé a szerzők és kiadók engedélye nélkül, a szolgáltatást igénybe vevők közreműködésével” – írják. Mint kiderült: a hatóság az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) és a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért feljelentése alapján járt el.


Rendőrségi videó a szerverlefoglalásról (Forrás: police.hu)

Az angyalföldi rendőrök Budapest területén egyszerre több internetszolgáltató szerverhotelében, valamint egy műszaki főiskolán tartottak házkutatást. Az akcióban 50 szervert foglaltak le, ezeken körülbelül 500 terabájt adat volt megtalálható. Az elkövetés során okozott kár megállapítása még folyamatban van – közölte a BRFK.

Az Asva.info úgy tudja: a razzia tegnap délelőtt 11 óra körül kezdődött és körülbelül 16 órakor fejeződött be. A lefoglalásoknak több magyar torrentoldal, köztük az egyik legnagyobb, az nCore, valamint a 1st, a Bithorló, a Gigatorrents, a Blue Dragon, az Evolution és a Mesevilág esett áldozatul. Elképzelhető azonban, hogy ezek egy részét az üzemeltetők csak óvatosságból állították le, amint az szokás a hasonló rendőrségi akciók idején.

Azóta történt

Előzmények