Európai razzia zajlik ma a fájlmegosztók ellen

Eltervezetten, összehangolt módon ma reggel óta 14 európai országban tartanak a helyi rendőrségek razziákat, melyek célja, hogy rajtaüssenek fájlmegosztó szolgáltatások nyújtó szervereken, illetve az azokat kiszolgálókon – írta meg nemrég a TorrentFreak, s ezt a hírt több más lap is megerősítette.

A legnagyobb szabásúnak a svéd akció tűnik (az Umeåi Egyetemről már megerősítették a hírt) – talán nem függetlenül attól, hogy az amerikai kormányzat által támadott, titkos dokumentumokat nyilvánosságra hozó Wikileaks szerverei is itt kaptak menedéket –, de a razzia kiterjed többek között Norvégiára, a Cseh Köztársaságra, Hollandiára, Belgiumra, Nagy-Britanniára és Magyarországra is. A híradás szerint egy már régóta tervezett akcióról van szó, de részleteket egyelőre nem tudni. A svéd hatóság képviselője, Frederick Ingblad mindenesetre kijelentette, hogy a razziának semmi köze a Wikileaks ügyéhez.

Magyarországról egyelőre még nincs hírünk, az ilyen ügyekben megbízható információkat szolgáltató asva.info sem közölt újabb adatokat. Megkerestük a magyar rendőrséget, amint választ kapunk tőlük, frissítjük hírünket.

Azóta történt

Előzmények