A britek vizsgálják a Microsoft és az Activision 68,7 milliárd dolláros üzletét

Arra kíváncsiak, hogy a hatalmas összegű felvásárlás csökkenti-e a versenyt a brit piacon.

A brit trösztellenes hatóság közölte, hogy vizsgálatot indított az Activision Blizzard 68,7 milliárd dolláros, Microsoft általi felvásárlása kapcsán.

A CMA azt mondja, hogy az első döntést szeptember 1-ig hozzák meg. Arra kíváncsiak, hogy az üzlet csökkenti-e a versenyt Nagy-Britanniában. Ha mindent rendben találnak, jóváhagyják az üzletet, ha nem, akkor mélyebb vizsgálatot indítanak.

A Microsoft egyik szóvivője közölte, hogy minden kérdésre válaszolnak, az alapos vizsgálat pedig segít majd az üzlet nyugodt lezárásában, és jót tesz majd a versenynek.

A Microsoft még januárban jelentette be a játékipar eddigi legnagyobb megállapodását. A Refinitiv adatai szerint egyébként ez lenne a legnagyobb készpénzes felvásárlás.

Azóta történt

Előzmények