A Microsoft második alkalommal rendezte meg a „Microsoft Office Information Worker Board of the Future” (Jövő Infomunkásainak Bizottsága) elnevezésű nemzetközi konferenciáját, melynek idén Budapest adott otthont. A háromnapos eseményt – amely tavaly a Microsoft redmondi központjában zajlott – azért hívták életre, hogy lehetőséget biztosítsanak az internetes generáció, a „NetGen” képviselői, számára véleményük kifejtésére a jövő irodai munkájával, a hatékony munkakörnyezettel, az infomunkások képzésével kapcsolatban.
A bizottság tagjai a Budapesten tartott konferencián megvitatták a különféle technológiai irányzatokat, értelmezték az előzetes kutatások adatait, és megosztották nézeteiket az információtechnológia következő évtizedben várható fejlődési irányaival és a munkára gyakorolt hatásával kapcsolatban. A csoport tagjai között két magyar diák is helyet kapott: Szalay Máté, a Műszaki Főiskola másodéves, információs technológia szakos hallgatója és Szilágyi Nóra, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának friss diplomása. Rajtuk kívül még kilenc további országból tíz diák vett részt a munkában. Őket több mint 550 jelentkező közül választották ki tanulmányi eredményeik, valamint a magánvállalatoknál és nonprofit szervezeteknél végzett munkájuk alapján.
A bizottság azt jósolja, hogy a jövőben az emberek szinte bárhol, bármikor képesek lesznek a munkavégzésre; természetesebbé válnak a felhasználói felületek; integrálódnak az otthonokban használt technológiák; személyre szabható lesz a tanulási folyamat és kiszélesedik a hozzáférhető információk köre.
Budapesten fürkészte a jövőt a Microsoft
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
A „Szöcske” összeköti a Microsoft és Linux fejlesztőket
A .Net fejlesztők a jövőben Linux alá is dolgozhatnak.
Szoftver 1
-
Microsoft: nyitás a telekommunikáció felé
A Microsoft alelnöke a hazai telekom-szektor képviselőivel folytatott tárgyalásokat.
Mérleg 0
Előzmények
-
Spyware céget vásárol a Microsoft?
A Claria, az egykori Gator mára megváltozott. Állítólag.
Közösségi média 38
-
Mégsem váltja meg a világot az internet
A harmadik világban nagyobb szükség van élelemre, mint a világháló áldásaira.
Közösségi média 0
-
A Microsoft spamellenes magánakcióba kezd
Eszi, nem eszi, nem kap mást az internetes társadalom.
Közösségi média 17
-
Sárospatakon lesz az idei informatikai diákolimpia
Tizenkét ország fiataljai mérik össze programozási tudásukat.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs