Colabs: befektetői segítség induló IT-vállalkozások számára

Az alapítók közleményben tudatták, hogy egy új, az induló vállalkozásokat segítő szervezetet hoztak létre. Gerő Viktor, a Vatera korábbi ügyvezetője és Kovács Zoltán, a Kirowski digitális ügynökség vezérigazgatója is társalapítója többek között a Colabs Startup Centernek, mely startupok számára indít október 20-án teljes körű cégfejlesztési és seed befektetési programot. A Colabs kezdeményezésének az a célja, hogy az induló befektetésen felül az ígéretes startupok fejlesztését olyan tapasztalt és sikeres hazai vállalkozók segítsék, akik cégépítési tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel nagyot tudnak lendíteni az induló fázison.

A program befektetői között megtalálható Jankovich Ilona, a ProfiPower fejvadász cég, Jóföldi Endre és Kása Károly, a Weblib, Kovács László a Pont Rendszerház alapítója, és Varga Zoltán a Centrál-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Colabs Seed Programba november végéig lehet jelentkezni információtechnológiai és kapcsolódó területekről. Ezt követően választják ki a legígéretesebb projekteket, melyekkel még az idén szerződést kötnek. A program résztvevői számára ezután három hónapos intenzív munka következik, mely során a kezdőtőke mellett irodát és a vállalkozó mentorok bevonásával teljes körű cégépítési és üzletviteli támogatást kapnak. A program végére a csapatoknak üzleti modellel, üzleti tervvel és prototípussal kell rendelkezniük, ezt követően kerül sor a Colabs szervezésében a következő körös tőkebevonásra.

Azóta történt

Előzmények