Nemrégiben beszámoltunk a Berlinben megrendezett Wizards of OS 4 konferenciáról, melynek résztvevői kiálltak a szerzői jog egy, a hagyományostól eltérő, a Creative Commonsnak (CC) nevezett szabályozása mellett. A téma aktualitását bizonyítja, hogy az aktív olvasói érdeklődésen túl lapunkat megkereste a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Testület (MIE) is, hogy az ügyben kialakított álláspontjukra felhívják a figyelmünket. Mint Marosi Györgytől, a MIE ügyvezető elnökétől megtudtuk, a szervezet a hagyományos őszi szakmai konferenciája keretében novemberben kerekasztal-beszélgetést szervez az Creative Commons koncepció képviselőivel. A beszélgetés előkészítéseként a MIE elnöksége elfogadott egy vitaanyagot, melyben a testület kifejti a Creative Commonsszal kapcsolatos álláspontját.
A vitára bocsátandó tézisek szerint a MIE úgy véli, hogy – bár a CC-mozgalom számos motivációjával és céljával egyetért – az információ szabadságának és közhasznúvá tételének a szerzői jog fogalmának megtartása s egy ezzel kapcsolatos állami szabályozás éppen hogy szükséges feltétele. Elemzésükben rámutatnak, hogy a CC alapelvei és eddig ismert gyakorlata azt mutatják, hogy az alternatívnak szánt modell képviselői is a szerző jog alkalmazásával keresnek új utakat. Szükségesnek találják hangsúlyozni, hogy a szerző jogi szabályozás nem azonos a szerzői jog által védett alkotások kereskedelmi felhasználásának gyakorlatával – bár szoros összefüggésben állnak, az egyik gazdasági, a másik jogi természetű probléma. A módszerek részletes elemzése során a MIE arra az eredményre jut, hogy az információs robbanás következtében kialakult problémák megoldását a szerzői jogi szabályozások alapján kell megoldani, s e tekintetben a Creative Commons semmi számottevő újdonsággal nem szolgál, emellett pedig bizonyos következetlenségei a gyakorlatban használhatatlanná teszik.
A MIE vitaanyagának rövidített változatát mi is közöljük, s a téma fontosságára való tekintettel szívesen látunk minden érdemi hozzászólást, melyeket az Olvasó ír rovatunkban közölni fogunk.
Copyrightra márpedig szükség van
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Ingyenes zeneletöltés a Creative Commons segítségével
Az Isabella Stewart Gardner Múzeum komolyzenei koncerteket kínál mp3-as formátumban letöltésre.
Közösségi média 0
-
Bírósági ítélet a Google belga oldalán
A Google az ítélet közzétételével engedelmeskedett a belga bíróság rendelkezéseinek.
Mérleg 3
-
A DRM veszélyezteti a kultúrát, a kutatást és az oktatást
A British Library a szerzői jogi törvény változtatását szeretné elérni, hogy megfékezzék a DRM alkalmazásának túlkapásait.
Tech 2
-
Költözzön be a világ első internetes börtönébe!
A német szerzői jogi törvény ellen tiltakozók internetes börtönbe vonulnak, mert a törvényjavaslat esetleges elfogadása után nem kívánnak egy igazi fogház lakói lenni.
Társadalom 3
Előzmények
-
Legfőbb ellenségünk: a copyright
A Wizards of OS 4 berlini konferenciájának résztvevői tovább folytatják küzdelmüket a szerzői jogok jelenlegi szabályozása ellen.
Közösségi média 33
-
Az eDonkey is feladta
Egymás után dobják be a törülközőt a fájlcserélő hálózatokat üzemeltető vállalkozások.
Közösségi média 11
-
A lemezkiadók kompenzációt követelnek
A Universal lemezkiadó egyre fokozódó nyomást gyakorol a YouTube-ra és a MySpace-re a jogvédett tartalmak illegális felhasználása miatt.
Mérleg 7
-
Hárommillió zenekar dalai mp3-as formátumban
Az iTunes a Zune és a SpiralFrog után újabb versenytársat kapott: a MySpace is ringbe száll az online zenei piacon.
Mérleg 0
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Filmgyűjtés
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Autós topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Nők, nőügyek (18+)
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- PlayStation 5
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...