Újraépítenék az emberek bizalmát az önvezetés kapcsán

Heteken belül több városban folytatja az önvezetős teszteket a Cruise, közben a Waymo terjeszkedése kicsit lassabb a tervezettnél.

A Bloomberg jelentése szerint a General Motors alá tartozó Cruise arra készül, hogy közutakon, biztonsági sofőrökkel folytatja az önvezetős teszteket, valószínűleg Houstonban és Dallasban.

A Cruise még októberben függesztette fel az amerikai működését, miután egy San Franciscóban történt baleset során az egyik önvezető autója maga alatt vonszolt egy gyalogost, akit egy másik autó ütött el.

A Cruise célja, hogy egy városban elinduljon emberi sofőrökkel, majd felügyelt teszteléssel, de csak akkor, ha sikerült a hatóságok és az emberek bizalmát visszanyerniük. Ezen dolgoznak jelenleg is.

Első körben városonként 10 autóval, utasok nélkül indulnak. A szervezetek és a törvényhozók eközben szigorúbb szabályozásokat követelnek az önvezetés terén, főleg a Cruise és a Waymo balesetei óta (amelyek miatt sokan bizalmatlanok, a Waymo egyik autóját is felgyújtották).

A Waymo Los Angelesben várt terjeszkedése egyébként lelassul, június 19-ig ugyanis a kaliforniai hatóság felfüggesztette a cég terjeszkedési kérelmét, biztonsági aggályok és alaposabb vizsgálatok miatt.

Azóta történt

Előzmények