Drágább lehet a kínai színes tévé

Növekedhet néhány Kínából érkező termék fogyasztói ára, ugyanis az EU-csatlakozást követően itthon is alkalmazni kell az uniós vámszabályokat. Várkonyi Gábor, a Külügyminisztérium osztályvezetője az Asia Center által szervezett vámpolitikai konferencián elmondta: a közösség nagyjából harminc Kínából, illetve Délkelet-Ázsiából érkező terméknél, elsősorban piacvédelmi okokból, itthon korábban nem alkalmazott extra vámot használ. Ezek közé tartozik például a színes tévé vagy a bicikli. Leginkább azoknál a termékeknél lehet magasabb vámra számítani, amelyek dömpingmennyiségben érkeznek és a gyártók tisztességtelen piaci magatartást folytatnak – legalábbis európai szemszögből nézve. Más termékeknél azonban árcsökkenés is előfordulhat, hiszen az uniós vámtételek általában alacsonyabbak, mint az eddig használt magyar tarifák, így az átlagos vámteher nem változik május elsejét követően. Nagyjából nyolcvan termék esetében fordul elő importszabályozás, amely elsősorban behozatali kvótát jelent. Ez érinti a textiltermékeket és a lábbeliket is.

Azóta történt

Előzmények