A parlamenti pártok (Herczog Edit – Európai Parlament, MSZP, Kalmár István – FIDESZ; Magyar Bálint – MEH; Pettkó András – MDF), valamint az IT-ipar képviselőinek (dr. Tárkány Szűcs Attila – INFORUM; Vaspál Vilmos – FreeSoft; Damján Tamás Dell; Klotz Tamás – Oracle) részvételével megtartott szakmai összejövetelen a szakértők megállapították, hogy a digitális képzettség elterjedésének egyik fő gátja éppen a politika. Egyetértettek abban, hogy a pártpolitikai csatározásokat félretéve szakmai alapon lehet és kell e téren továbblépni, s ehhez az adott iparágban tevékenykedő cégek véleményére és segítségére is szükség van.
A tanácskozáson elhangzott, hogy Magyarországon 2007-ben 650 ezer új internetezővel bővült a világhálót rendszeresen böngészők köre, ám a lemaradás így is jelentős. Bár a magyar diákok 87 százaléka rendelkezik rendszeres internethozzáféréssel, de a munkavállalók mindössze 33, a munkanélküliek 17 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról. A nyugdíjasok interneteléréseit vizsgálva hasonlóan szomorú a helyzet: európai uniós összehasonlításban Magyarország a sor végén kullog – az idősek mindössze három százaléka használja a világhálót. Vagyis az e-Befogadás Magyarországon 4–6 millió embert érint; ami azt jelenti, hogy a lakosság fele nem képes használni az informatikát, és nem tud élni annak lehetőségeivel.
A FreeSoft által szervezett vitaesten elhangzott, hogy amíg az EU-ban a tanórák átlag 61 százalékán használnak valamilyen informatikai eszközt (számítógépet, interaktív táblát stb.), addig hazánkban ugyanez az arány mindössze átlagosan 19 százalék. A legnagyobb baj azonban az, hogy az informatikai fejlesztésekre szánt EU-források felhasználását is átszövi hazánkban a belpolitika.
Az eseményen résztvevők ugyanakkor bíznak abban, hogy az idei év meghozza a fordulatot. Remélik, hogy az öt parlamenti párt képes együtt cselekedni a digitális esélyegyenlőség és képzettség kialakításával kapcsolatos esetleges törvénymódosítások ügyében, hiszen mindez az ország gazdasági növekedésének záloga is egyben.
Célként jelölték meg a közösségi terek (iskolák, teleposták, teleházak stb.) újjáalakulását, ahol olyan alapvető információkhoz lehet hozzájutni, amely máshol nem „kapható”. Ugyanis az e-Befogadás képessége nemcsak a számítógép bekapcsolását jelenti, hanem azt is, képesek vagyunk-e azt használni, tudunk-e másokkal kapcsolatot teremteni és ápolni informatikai eszközök segítségével, és átérezzük-e azok hasznosságát.
A kerekasztal-beszélgetésen kiderült, hogy a digitális szakadék csökkentését a technológia, a tartalom, valamint az internetes anyagok szabad elérésének biztosításán kívül megfelelő szakmai segítséggel – képzéssel, oktatással, valamint megfelelő célok kitűzésével, témák „szállításával” – is támogatni kell, amelyben az IT-iparhoz tartozó cégek jelentős szerepet vállalhatnak.
A politikusok persze támogatják a magyar internetet – szokás szerint szavakban
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- FreeSoft
Azóta történt
-
Európának női informatikusok kellenek
Az ágazat nem csak megszállott, aszociális emberek játszótere – mondja Viviane Reding uniós szakbiztos.
Mérleg 2
-
Digitális perszónák
Elindult a PET Portál & Blog, a Privátszférát Erősítő Technológiákkal foglalkozó új portál nyilvános tesztüzeme – ám megjelenését nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel.
Tech 1
-
Világelső lehet Európa a széles sávú internetezésben
Az uniós biztos pozitívan ítéli meg a jövőt, de ehhez szerinte további szabályozásokra is szükség van.
Mérleg 0
-
Trükköztek a Fidesz e-mail címével
Álhírt küldött szét valaki ma délelőtt a Fidesz sajtóosztályának nevében. Digitális aláírással mindez megelőzhető lenne.
Mérleg 20
Előzmények
-
Folytatódnak az eddigi trendek a hazai szélessáv-piacon
Az év első hónapjában is folytatódott a széles sávú elfizetések számának növekedése és a vezetékes telefonvonalak számának csökkenése.
Távközlés 0
-
Elektronikus számlázás: lehetne, de még sincs
Az új technológiában érintett NetLock Kft. szerint csak elhatározás kérdése az Észak-Európában már jól működő rendszer bevezetése.
Tech 0
-
A képviselőknek tetszik a Microsoft jótékonykodása
Bár az elővezetett programok amúgy is elindultak volna, az e-Befogadás címke alatt jobban mutatnak.
Mérleg 2
-
Mozgásban a mobil- és a szélessáv-piac
2007-ben folytatódott a mobil- és szélessávú piac növekedése és a vezetékes piac szűkülése, az árak pedig tovább csökkentek.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs