Futótűzként söpört végig a médiában Elon Musk kemény hangvételű kérése, amelyet a Tesla dolgozóihoz intézett: térjenek vissza az irodákba, töltsenek ott heti minimum 40 órát – vagy távozzanak a cégtől. Ha ugyanis nem jelennek meg, úgy veszik, hogy felmondtak.
Musk szerint minél inkább senior pozíciót tölt be valaki, annál inkább látható kell legyen a jelenléte. Ő maga ezért élt annyit a gyárban, hogy a gyártósoron lévők lássák őt maguk mellett dolgozni. Musk azt mondja, ha nem így tett volna, a Tesla már rég csődbe ment volna.
Mindez szöges ellentétben van a Szilícium-völgy álláspontjával: a nagyobb tech cégek zöme nem kéri teljes visszatérést az irodákba, ugyanis a dolgozók egy része nagyon tiltakozik. Erre maga Musk is kitért: vannak persze cégek, amelyek ezt nem követelik meg, de azok mikor szállítottak le utoljára egy nagyszerű új terméket? Nem mostanában – tette hozzá levelében Musk.
Musk hozzátette, hogy a Tesla viszont sikeres ilyen téren, és a jövőben az összes cég közül a legizgalmasabb, legjelentőségteljesebb termékeket hozzák létre és gyártják majd, az egész Földön. Ez viszont szerinte nem megy, ha valaki csak betelefonál.
Állítólag Musk külön levélben értesítette a vezetőket is, hogy legalább heti 40 órát töltsenek az irodákban, vagy távozzanak a cégtől. Ennek kiszivárgásakor Musk közölte: tegyenek úgy, mintha máshol dolgoznának.
A dolgozók egy része felháborodott Musk kemény álláspontján, és azt kérdezik, mit tesznek majd a befektetők haragjával, ha tömeges felmondásokhoz vezet a dolog?
Muskot sok kritika érte a dolgozók munkakörülményei és a Tesla, SpaceX koronavírussal szembeni álláspontja miatt is, ráadásul Musk a múlt hónapban azt is kijelentette, hogy az amerikai emberek megpróbálják teljesen elkerülni a munkába járást, miközben a kínai dolgozók nagyjából el sem hagyják a gyárat.
Frissítés
Musk kijelentései hatalmas tiltakozást és ellenkampányt váltottak ki a legnagyobb németországi szakszervezetnél, ami fájó lehet a Teslának, mivel az országban lévő 4000 dolgozója mellé további 12 ezret toborozna.
Ezzel párhuzamosan Ausztrália harmadik leggazdagabb embere, az Atlassian társalapítója, Scott Farquhar szópárbajba kezdett Muskkal a Twitteren. Farquhar szerint Musk elvei olyanok, mintha az 1950-es évekből jöttek volna. Náluk a folyamatos növekedés egyik kulcsa épp a távmunka, jelezte, majd közölte, hogy tovább bővítenek majd, és várja a Tesla-dolgozók jelentkezését.
Frissítés #2
Tovább súlyosbodik Musk újabb "ügye".
A Tesla vezére a jelentések szerint arról tájékoztatta a felsővezetőket, hogy "szuperrossz érzése van" a gazdasággal kapcsolatban, és ki kell rúgniuk a dolgozók nagyjából 10 százalékát. A toborzást eközben világszinten leállítanák a globális gazdasági jövőképre és növekvő költségekre tekintettel. Mindezt azután közölte, hogy a J.P. Morgan kijelentette: az USA gazdasága egy hurrikánhoz hasonló kihívás elé kerül.