Thierry Breton (az EU belső piacért felelős biztosa) Texasban találkozott Elon Muskkal, és a jelentések szerint egyetértettek abban, hogy az EU digitális médiát érintő szabályozásai (DSA) jó irányt jelentenek.
Musk álláspontja annak fényében vált érdekessé, hogy felvásárolja a Twittert, 44 milliárd dollárért.
Breton állítólag részletesen elmagyarázta a DSA lényegét Musk számára, Musk pedig a Twitteren is jelezte, hogy véleménye szerint ez pontosan párhuzamban van az ő gondolkodásával.
A Twitter felvásárlása és Musk befolyása kapcsán sok EU-s és amerikai politikus is jelezte már aggályait, előbbi oldalról azt is, hogy Európában be kell tartani a szigorúbb előírásokat – de a Tesla befektetői is aggódnak például amiatt, hogy Musk túl sok irányba fordítja a figyelmét.
Breton és Musk egyébként nem fejtették ki véleményüket részletesebben a törvénycsomagról, amely komoly büntetéseket eredményez, ha egy cég nem lép fel az illegális tartalommal szemben. A törvények tiltják a gyerekeknek szánt célzott reklámokat vagy a vallási, faji, nemi, politikai alapú célzott reklámokat is.
Musk rengeteg ígéretet tett már az elmúlt hetekben a Twitter kapcsán: újjávarázsolná a céget, népszerűvé tenné az emberek körében, felszámolná a spambotokat, csökkentené a moderálást, utat engedne a szólásszabadságnak – többek között. Arra azonban maga Breton is figyelmeztette Muskot, hogy a Twitternek be kell tartani a DSA szabályait.