Elpárolgott az Intel nyeresége

Stacy J. Smith
Stacy Smith

Az Intel jó előre felkészítette a piacot és a befektetőket a gyenge negyedik negyedéves számokra, ezért nem is okozott sokkot a tegnap publikált jelentés. A világ legnagyobb chipgyártója októberben még 10,1-10,9 milliárd dolláros forgalmat jelzett előre az ünnepi szezont is magában foglaló év végi trimeszterre, de novemberben az eszkalálódó pénzügyi válság hatására 8,7-9,3 milliárd dollárra szállította le a prognózist, majd pedig a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy ezt a szintet sem sikerült elérni.

Az árbevétel a végleges adatok szerint 8,2 milliárd dollár volt, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, míg a profit 90 százalékkal, 234 millió dollárra amortizálódott. A nyereség meredek visszaeséséért azonban nemcsak a válság hatásaként lanyhuló kereslet és a soványabb nyereséghányadú chipek előtérbe kerülése volt felelős, hanem egy jelentős, 1 milliárd dolláros egyszeri költség is. Ezt a WiMax-os internetszolgáltatásban utazó Clearwire-ben 2006-ban vásárolt részesedésének értékcsökkenése miatt volt kénytelen elkönyvelni a vállalat. A Clearwire piaci értéke tavaly 64 százalékkal esett vissza.

Arra, hogy éves összehasonlításban ilyen vagy hasonlóan nagyot zuhanjon az Intel árbevétele, a cég történetében mindössze kétszer volt eddig példa: 2001-ben, a dotkomlufi kipukkanásának évében, és 1985-ben, amikor a vállalat a japán gyártók agresszív nyomulása miatt kénytelen volt kiszállni DRAM-bizniszből.

A 2008-as év egészének mérlege: 37,6 milliárd dollár árbevétel és 5,3 milliárd dollár profit – előbbi 2, utóbbi 24 százalékkal gyengébb a 2007-es számoknál.

Szűk látótávolság

Az idei első negyedévre vonatkozóan nem akart jóslatokba bocsátkozni a cég a teljesen kiszámíthatatlan piaci környezet miatt. Csupán egy belső használatra szánt becslést hoztak nyilvánosságra: e szerint 7 milliárd dollár körüli árbevételre számítanak. „Amíg nem oldódik meg a készletkorrekció problémája, nehéz kitalálni, hogy milyen keresletre számíthatunk” – magyarázta Stacy Smith pénzügyi vezérigazgató, utalva arra, hogy a cég nagy ügyfelei elsősorban a meglévő készleteiket élik fel.

Részben a kihasználatlan gyártókapacitás miatt jelentősen, 53,1 százalékról 40 százalék közelébe esik az első negyedévben a bruttó haszonrés – a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel –, de a vezetők állítják: a gyárakra szükség lesz, amint újra megélénkül a kereslet. A bizonytalan kilátások ellenére sem csökkentik viszont jelentősen a gyárépítésre és kutatás-fejlesztésre szánt keretet: 2009-ben összesen 10,4-10,6 milliárd dollárt szánnak e célra, 6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények