Esett az Intel részvényeinek árfolyama, miután a chipgyártó tegnap publikálta első negyedéves számait. Noha a fontos mutatók jobbak voltak vártnál, a piac optimistább előrejelezést várt a vállalattól.
A március 28-án véget ért trimeszterben az árbevétel 7,1 milliárd dollár volt, a nyereség pedig 647 millió. Az előbbi 26, az utóbbi 55 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A Wall Street mindkét mutató esetében valamivel rosszabb számokat jelzett előre.
A jelentés rámutatott, hogy a mikroprocesszorok forgalma a tavalyi negyedik negyedévhez képest – egyébként a szezonális trendnek megfelelően – csökkent. Az Atom processzorok és az azokat kiszolgáló lapkakészletek eladásából származó árbevétel 27 százalékkal, 219 millió dollárra esett vissza. Miközben a chipek átlagára nagyjából változatlan maradt, a bruttó nyereséghányad – a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel – 53,1 százalékról 45,6 százalékra csökkent.
Paul Otellini vezérigazgató szerint a PC-piac elérte a mélypontot, és az iparág kezd visszatérni a normális szezonális keresletváltozásokhoz. Ennek ellenére még sok a bizonytalanság, ezért a vállalat továbbra sem adott pontos prognózist a második negyedévre. Csupán annyit közöltek, hogy körülbelül az első negyedévessel megegyező árbevételt várnak.