Megzuhant az NVIDIA

Lakonikus közleményben tudatta ma a grafikus processzorokat és alaplapi chipkészleteket fejlesztő NVIDIA, hogy a január 25-én záruló negyedik pénzügyi negyedévét várhatóan a tervezettől messze elmaradó árbevétellel zárja. A Santa Clara-i vállalat most úgy számol, hogy a forgalom a korábbi trimeszterhez képest a két hónappal ezelőtt prognosztizált 5 helyett 40-50 (sic!) százalékkal esik vissza. Az eladások radikális hanyatlását az otthoni felhasználók vásárlási kedvének lankadásával és a disztribútorok körében tapasztalható készletcsökkentési lázzal magyarázzák.

Az október 26-án véget ért harmadik üzleti negyedévét a cég 897,7 millió dollár árbevétellel zárta, így most 449-539 millió dollár körüli forgalom várható – ez kevesebb, mint a fele az egy évvel ezelőtt jelentett 1,2 milliárd dollárnak. A negyedéves számokat az NVIDIA február 10-én teszi közzé.

A drámai forgalomcsökkenésre figyelmeztető bejelentés egy héttel az után érkezett, hogy az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója közölte: a tavalyi negyedik negyedévben a korábban már mérsékelt árbevétel-prognózist sem tudta teljesíteni. A forgalom az év hagyományosan legerősebbnek számító trimeszterében – az előzetes adatok szerint – 8,2 milliárd dollár volt, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel azelőtt. Hasonló mértékű zuhanásra 2001-ben, az dotkomlufi kipukkanásának évében volt utoljára példa a processzorgyártónál.

Az NVIDIA és az Intel első számú riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) még decemberben sokkolta a piacot annak bejelentésével, hogy negyedik negyedéves árbevétele jóval, 25 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a harmadikban – a technológialicencelésből befolyt egyszeri, 191 milliós tételt nem számítva – elért 1,59 milliárd dollár. Azóta az AMD nem tett közzé újabb figyelmeztetést.

Azóta történt

Előzmények