Az év végére 1700 településen mintegy 2800 eMagyarország-pont működik majd - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kedden az eMagyarország napon. Az informatikai tárca ezzel is segíteni kívánja az információs társadalom kiépítését, s elő akarja mozdítani az esélyegyenlőség megvalósulását, csökkentve az internet használatában ma még tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségeket. Ma Magyarországon gyakorlatilag csak a kiemelkedő, illetve jelentős jövedelemmel rendelkezők tudják otthonról elérni a világhálót, míg a társadalom alsó rétege gyakorlatilag nem. Ezen a helyzeten kívánnak változtatni az eMagyarország-pontok létrehozásával. A közösségi helyeken az emberek állandó nyitva tartás mellett, szakemberek segítségével érhetik el a világhálót, az esetek többségében ingyenesen. Az eMagyarország-pontokat a polgármesteri hivatalok, közművelődési-oktatási intézmények mellett teleházak, illetve az egyházak helyi intézményei működtetik. Kovács abban bízik, hogy ha kiépül az eMagyarország-pontok hálózata és egyre nagyobb teret nyernek az elektronikus szolgáltatások, a vidéki lakosság is mind szélesebb körben használja a közösségi internetet, például pályázatok elkészítése, illetve hivatalos ügyek intézése során. A miniszter a Napi Gazdaság érdeklődésére elmondta, hogy két év alatt – a közhálóprogram költségei nélkül – mintegy hárommilliárd forintot fordítanak az eMagyarország-pontok kialakítására.
Azóta történt
-
Regionális teleházszervezet magyar részvétellel
Már több mint ötszáz teleház működik Magyarországon.
Mérleg 0
-
Gondolatok eMagyarországról
A közigazgatás hatékonyságának növekedése hozhatja vissza a beruházott összegeket.
Társadalom 0
Előzmények
-
Jelentős lemaradásban az információs társadalom
Az MTE elnöke a hazai internetezés helyzetéről nyilatkozik.
Szoftver 0
-
Tizenöt új programot indított az IHM
A MITS központi kiemelt programjai elstartoltak a héten.
Társadalom 1
-
IT 2004 - Visegrád
Napirenden az informatika által megszerezhető üzleti érték vizsgálata az iparban.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest