5G-s szabadalmak miatt háborúzik az Ericsson és az Apple

Újra beperelte az Apple-t az Ericsson: az 5G-vel kapcsolatos szabványok jogdíjfizetési vitái állnak a háttérben.

Az Ericsson és az Apple Amerikában már korábban is beperelték egymást, mivel nem tudták megoldani egy 7 éves licencszerződés megújítását, amit szabadalmak használata kapcsán kötöttek, még 2015-ben.

Elsőként az Ericsson perelt októberben, azt állítva, hogy az Apple tisztességtelenül próbál kevesebb jogdíjat fizetni. Ezután decemberben a cupertinói cég perelt, azzal vádolva a svédeket, hogy ki akarják erőszakolni a szabadalmi megállapodások megújítását.

Az Ericsson most újabb szabadalmi jogsértési pert indított az Apple-lel szemben. Az Apple szóvivője szerint azonban az Ericsson nem hajlandó tisztességes módon tárgyalni a szabadalmak licenceléséről szóló megállapodástól, inkább a világos mindenhol bepereli őket, magas jogdíjakat várva. Az Apple tisztességes árakat remél a bírósági ügyektől.

Értelemszerűen mindkét fél álláspontja érthető, hiszen az ilyen szabadalmi megállapodásokat több évre kötik, és készülékenként. Az Ericsson 2,5-5 dollár közötti összegeket kér minden 5G-s készülék után. Már akár egyetlen dollár (készülékenként) jelentős összeget tehet ki az évek során.

Az Ericsson egyébként azt mondja, hogy a régi megállapodás lejárt, újban nem tudtak megállapodni, az Apple most pedig licenc nélkül használja az Ericsson technológiáit. A svédek évi 5 milliárd dollárt fektetnek kutatás-fejlesztésbe, több mint 57 ezer szabadalommal rendelkeznek, a működési nyereségük harmadát pedig jogdíjfizetések adják.

Azóta történt

Előzmények