Az ünnepélyes díjátadón a középiskolai matematika- és fizikaoktatásban kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusok közül nyolcan, kategóriánként és tantárgyanként két-két pedagógus vehette át „A matematika és fizika népszerűsítéséért” és „A matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” alapított díjakat.
A díjakkal 400.000 forint pénzjutalom is járt. Az elismerésben olyan tanárok részesülnek, akik áldozatos, sokszor az iskolatermi elfoglaltságokon túl mutató munkájukkal, generációkkal szerettették meg a természettudományokat.
Az Ericsson Magyarország elkötelezte magát a hazai oktatás fejlesztése mellett; ezzel kapcsolatos vállalásának – melyre eddigi magyarországi története során összesen több mint 7 milliárd forintot költött a cég. Egyik legfontosabb része ez a díj más kezdeményezések – például a szintén az Ericsson támogatásával átadott Rátz Tanár Úr díj – mellett.
A tanárokat tanítványaik, iskoláik és egyéb oktatási intézmények terjeszthették fel a díjra, a díjazás pedig az Ericsson közoktatási partnerei, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat bírálata, és a MATFUND Alapítvány kuratóriumának jóváhagyása alapján történt. A díjat a legelkötelezettebb, alapszintű oktatásban résztvevő matematikát és fizikát oktató pedagógusok vehették át, akik a „kötelező” tanórákon túl is számos különfoglalkozás alkalmával és egyéb iskolán kívüli tevékenységükkel is segítik diákjaik fejlődését és a tehetséggondozást.
A 2021-es Ericsson-díjban részesült tanárok névsora:
Az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” 2021. évi díját matematikából
Madarász Péter, a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatója és tanára
Orosz Gyula, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára kapja.
Az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” 2021. évi díját fizikából
dr. Schramek Anikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára és
dr. Seres István, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium és Gödöllői Református Líceum fizikatanára és a a gödöllői Szent István Egyetem Fizika és Folyamatirányítási Tanszékének oktatója kapja.
Az ,,ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért” 2021. évi díját matematikából
Szomódi Zsuzsanna, a budapesti Szabó-Magda Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola tanítónője és
dr. Berkéné Várbíró Beáta, a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanára kapja.
Az ,,ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért” 2021. évi díját fizikából
dr. Stonawski Tamás, a nyíregyházi Képes Géza Általános Iskola tanára és
Poócza József, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára kapja.