A világ vezető chipgyártója az erős processzor- és flashmemória-eladásoknak köszönhetően mind saját prognózisát, mind az elemzői várakozásokat felülmúlta a negyedik pénzügyi negyedévben. Az árbevétel 9,6 milliárd dollár volt – 10 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt –, míg a nyereség 2,12 milliárd dollárt, részvényenként 33 centet tett ki (egy éve 2,17 milliárd volt).
Ezúttal is a processzorokat és alaplapi lapkákat gyártó üzletág volt az árbevétel-növekedés motorja. A divízió rekordmennyiségű mobil chipet, alaplapot és lapkakészletet adott el a negyedév során. Noha a kommunikációs csoport továbbra veszteséges, a flashmemóriák és Wi-Fi hálózati modulok forgalma nőtt az elmúlt három hónapban. Amint arról beszámoltunk, a rivális Advanced Micro Devices a héten éppen a kíméletlen flashpiaci versenyre hivatkozva adott ki profitfigyelmeztetést.
Az Intel tavalyi éves nyeresége 34,2 milliárd dolláros árbevétel mellett 7,5 milliárd dollár volt, magasabb, mint 2003-ban, amikor 30,1 milliárd dollár forgalmat és 5,6 milliárd dollár profitot ért el.
A vállalat azt is közölte, hogy az idén több pénzt – 4,8 milliárd helyett 5,2 milliárd dollárt – fordít kutatás-fejlesztésre és tőkeberuházásra, mint tavaly. A mostani, első negyedévre 8,8 és 9,4 milliárd dollár közötti árbevételt vár a cég, és – mint hangsúlyozták – ennél akár jobban is mehet az üzlet, hiszen sikerült felszámolni a tavaly felhalmozódott készlettöbbleteket.
Erős negyedévet zárt az Intel
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Platformok köré szerveződik az Intel
Az új elnök-vezérigazgató kinevezésének előszele a szerkezetátalakítás.
Mérleg 0
Előzmények
-
Gyengébb eredmények az AMD-nél
A kisebb processzorgyártó nem remekel a flashmemóriák piacán.
Mérleg 5
-
Kiszáll a processzorbizniszből a Transmeta?
Január végére eldől, hogy mi lesz a sorsa az ígéretes chiptervező vállalatnak.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- TCL LCD és LED TV-k
- Honor Magic V2 - origami
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- iPad topik
- Rezsicsökkentés, spórolás (fűtés, szigetelés, stb.)
- Milyen autót vegyek?
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Samsung LCD és LED TV-k
- Renault, Dacia topik
- További aktív témák...