Az egy évvel ezelőtti veszteség után szerény profitról adott számot a Sun Microsystems, ám az elemzők által várt árbevételszintet nem sikerült elérnie, így a vállalat részvényei 5 százalékot veszítettek értékükből a második pénzügyi negyedéves jelentés közzétételét követően. A forgalom 1,6 százalékkal, 2,84 milliárd dollárra csökkent, ami alacsonyabb a 2,94 milliárdos elemzői konszenzusnál, míg a nyereség 19 millió dollárt, részvényenként 1 centet tett ki, szemben a tavalyi 125 millió dolláros mínusszal – írja a Reuters.
A forgalomcsökkenés két egymást követő erősödő negyedév után következett be, ami azt mutathatja, hogy a stratégiaátalakítási folyamat még nem érett be. Még várni kell a Solaris 10 operációs rendszer és az AMD Opteron processzorokat használó szerverek forgalmának felfutására – vélik szakértők. Scott McNealy elnök-vezérigazgató szerint azonban alaptalanok az aggodalmak, hiszen a vállalat történetének legerősebb termékkínálatával rendelkezik és a hardvereket, tárolóeszközöket, szoftvereket és szolgáltatásokat csomagban kínáló stratégia is működik. „Ismét komoly támadásba lendülünk” – fogalmazott.
A jelenlegi negyedévre vonatkozó prognózisát, ahogy az már hagyomány a Sunnál, nem tette közzé a vállalat.
Szerény nyereség a Sunnál
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Sun Microsystems
Azóta történt
-
Nehéz év vár az európai chipgyártókra
A német Infineon és a francia ST Micro profitfigyelmeztetést tett közzé.
Mérleg 0
-
A Sun felszabadította a Solarist
Az OpenSolaris projekt több mint másfél ezer Sun-szabadalommal gazdálkodhat.
Szoftver 3
Előzmények
-
Gyengébb eredmények az AMD-nél
A kisebb processzorgyártó nem remekel a flashmemóriák piacán.
Mérleg 5
-
Kiszáll a processzorbizniszből a Transmeta?
Január végére eldől, hogy mi lesz a sorsa az ígéretes chiptervező vállalatnak.
Mérleg 0
-
2005 az áttörés éve lesz a 32/64 bites szervereknél
Jövőre az amerikai vállalatok 81%-a tervezi 32/64 bites szerverek beszerzését.
Tech 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Mobil flották
- Motorola Moto G72 - a titkos favorit
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- HDMI topic
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Hamarosan bárki hazavihet egy Apple Vision Pro headsetet
- Kerékpárosok, bringások ide!
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Formula-1
- További aktív témák...