Konzultáció indult az európai internetes hálózatsemlegességről

Az Európai Bizottság tegnap jelentette be, hogy konzultációt indít a hálózatsemlegességgel (net neutrality) kapcsolatban felmerülő kérdésekről.

Bár a „hálózatsemlegességnek” egyelőre nem létezik mindenki által elfogadott definíciója, általánosan vallott nézőpont, hogy az interneten fellelhető adatokat egyenlően kell kezelni, akármilyen forrásból származzanak, akármilyen céllal kerüljenek is fel a világhálóra. Ennek megfelelően a felhasználóknak bármilyen, választásuk szerinti tartalomhoz vagy alkalmazáshoz szabadon hozzá kell férniük. Az Egyesült Államokban már évek óta folyó vita sarokpontjai Európában is ugyanazok:

  • az internetszolgáltatók kapnak-e arra jogosultságot, hogy bizonyos forgalomszabályozó módszerek segítségével egyes forgalomtípusokat preferáljanak másokkal szemben?
  • az ilyen forgalomszabályozó módszerek okozhatnak-e problémákat, ennek a szabályozásnak lehetnek-e előnytelen hatásai az egyes felhasználókra nézve?
  • vajon a különböző internetszolgáltatók közötti verseny és az új távközlési keretszabályozás átláthatósági követelményei elegendőek-e ahhoz, hogy elkerüljék a fogyasztók szabad választásából adódó potenciális problémákat?
  • a tisztességes internetpiaci feltételek fenntartásához az EU-nak kellene-e további lépéseket tenni, vagy az iparágnak kell meghagyni az irányító szerepet?

Neelie Kroes, az Európai Bizottság Digitális Menetrendért felelős alelnöke 2010 áprilisában jelentette be a konzultáció megindítását a hálózatsemlegességről szóló vita előmozdítása érdekében. A konzultáció a hálózatsemlegességgel foglalkozó bizottsági jelentés alapjául fog szolgálni, amely előreláthatólag ez év végén lát napvilágot. 2010. szeptember 30-ig minden érdekelt fél véleményt nyilváníthat, legyen az tartalom- vagy hálózatszolgáltató, fogyasztó, üzleti vállalkozás vagy kutató.

Neelie Kroes így kommentálta a konzultáció megindítását: „Meggyőződésem, hogy az internetnek nyitottnak és semlegesnek kell maradnia. A fogyasztóknak szabad hozzáférést kell biztosítani mindazon tartalmakhoz, amelyeket keresnek, a tartalomszolgáltatókat és az üzemeltetőket pedig ösztönöznünk kell, hogy folytassák a fejlesztéseket. De a forgalomszabályozás és a hálózatsemlegesség rendkívül bonyolult kérdések. Nem hinném, hogy az egyik megközelítésnek nagyobb létjogosultsága lenne, mint bármelyik másiknak. Ezért van szükségünk minden szereplő hozzájárulására, hogy minden oldalról, rendkívül tárgyilagosan megvizsgálhassuk az összes felmerülő kérdést, és megtaláljuk a helyes egyensúlyt a fennálló érdekek között, valamint ha kell, kidolgozhassuk a szükséges intézkedéseket.”

A Bizottság elemezni fogja a konzultáció során kapott válaszokat és a fórumokon megjelent nézőpontokat. Ezt követően pedig 2010 végéig elkészíti a közleményét a hálózatsemlegességről. Ez a dokumentum fogja meghatározni a Bizottság álláspontját az esetleges további kezdeményezésekkel és iránymutatásokkal kapcsolatban.

A 2009-es uniós hírközlési reformcsomag sikeres végrehajtása érdekében a Bizottság kötelezettséget vállalt az internet nyitottságának és semlegességének tüzetes vizsgálatára, és az aktuális helyzetről jelentést tesz az Európai Parlamentnek és a Miniszterek Tanácsának. A mostani konzultáció ennek a feladatnak a része.

Az uniós távközlési keretszabályozás felülvizsgálatának keretében a nemzeti hatóságoknak joga van a hálózati átviteli szolgáltatások minőségi minimumszintjének meghatározására. Ezenkívül az átláthatóságra vonatkozó új szabályok megkövetelik, hogy a felhasználókat még a szerződés megkötését megelőzően tájékoztassák az előfizetett szolgáltatás jellegéről, ideértve a forgalomszabályozó módszereket és ezek hatását a szolgáltatás minőségére, valamint bármilyen egyéb korlátozást (például a legnagyobb elérhető sávszélesség és a kapcsolat aktuális sebessége).

Azóta történt

Előzmények