Az EU hivatalosan is a nyílt forráskód propagátora lesz

A napokban – köszönhetően a dömpingszerű bejelentés-sorozatnak – szinte minden hír a Microsoftról szól – még az is, ami nem konkrétan rájuk vonatkozik. Ilyen az a közlemény is, melyet az Európai Bizottság egyik szóvivője ismertetett a sajtóval tegnap, s amely szerint egy olyan javaslatot terjesztenek elő, amely arra sarkallná a tagállamokat, hogy a szabad szoftverek használatát támogassák a szabadalmi jog által védett szoftverekkel szemben.

Ez az elhatározás nyilvánvalóan összefügg azzal a „háborúval”, melyet az európai közösség a Microsofttal vív már évek óta, s melynek legutóbbi eseménye a redmondi szoftvercég rekordösszegű megbírságolása volt néhány nappal ezelőtt.

A javaslat feltehetően a közintézményekre, közigazgatási szervezetekre vonatkozóan fogalmaz meg ajánlást. A Európai Szabad Szoftver Alapítványt (Free Software Foundation Europe) képviselő Carlo Piana szerint ez természetes válasz arra a monopoltörekvésre, mely a Microsoftot jellemzi, s folytatja azt a tendenciát, melynek keretében többek között Szingapúrban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban is egyre több állami intézmény vált valamilyen Linux-disztribúció által biztosított nyílt forráskódú operációs rendszerre, illetve nyílt forrású alkalmazásokra. Igaz, folytatta, Piana, a váltás nem halad elég gyorsan.

Valerie Rampi, az adminisztratív ügyekért felelős európai biztos, Siim Kallas szóvivője azt mondta, hogy hamarosan megjelenik egy olyan „stratégiai vázlat”, mely érvekkel alátámasztva propagálja majd a szabad szoftvereket. Maga az Európai Bizottság is – melynek kötelékében 32 ezer ember dolgozik Brüsszelben – elkezdte rendszerei átállítását a nyitott forráskódú programokra.

Az International Herald Tribune által megkérdezett Jesse Verstraete, a Microsoft brüsszeli szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt.

Azóta történt

Előzmények