Európába sem jut sok Xbox 360

A hivatalos premier napján, december 2-án körülbelül 300 000 Xbox 360 játékkonzol kerül majd ki az európai boltok polcaira – nyilatkozta a gépet fejlesztő Microsoft egyik vezetője az Euro am Sonntag német gazdasági lapnak. A játékgép egy héttel ezelőtt mutatkozott be az Egyesült Államokban, ahol rövid idő alatt elkapkodták, és ma is csak kevesek (köztük is főként az aukciós oldalakon meghirdetett példányokért jelentős ártöbbletet megfizetni hajlandó fanatikusok) juthatnak hozzá. Chris Lewis, a szoftvervállalat Xboxért felelős európai főnöke szerint könnyen elképzelhető, hogy a kontinensünkön is hasonló hiány alakul majd ki.

Az Xbox 360 két változatban lesz megvásárolható. Az alapcsomag – melynek ára Nagy-Britanniában 210 font (kb. 74 500 forint) lesz – nem tartalmazza a korábbi Xbox-játékokkal való kompatibilitáshoz elengedhetetlen külső merevlemezt, mely csak a drágább – 280 fontért (kb. 100 000 forintért) kínált – másik csomag része, egy vezeték nélküli vezérlővel és egy távirányítóval egyetemben. Az Egyesült Államokban a korai vásárlók szinte mindegyike az utóbbit választotta volna, ha a készletek nem fogytak volna ki röviddel a nyitást követően.

Amint arról beszámoltunk, a Microsoft 2,75–3 millió Xbox 360 konzol eladását tervezi a játékgép premierjét követő három hónapban. Ez egyáltalán nem számítana rossz indulásnak a következő generációs játékkonzolok versenyében, ám elemzők szerint még így is csupán visszafogott optimizmust tükröznek a közzétett számok. Főként azért, mert az ünnepi szezonban nem lesz versenytársa a készüléknek, hiszen mind a Sony, mind pedig a Nintendo csak jövőre készül el a maga új játékgépével. A vállalat a júniusban véget érő üzleti évre 4,5–5,5 millió Xbox 360 eladását tervezi. Várakozásai szerint az első három hónapban a vásárlók mintegy 1,5 milliárd dollárt költenek majd a gépre, játékokra és kiegészítőkre.

A készülék Japánban mutatkozik be utoljára, december 10-én. A szigetországban a Microsoftnak eddig nem volt szerencséje ezen a piacon: itt az első Xboxból mindössze 470 000 darab fogyott, miközben a PlayStation 2-ből 18,1, a GameCube-ból pedig 3,8 millió.

Azóta történt

Előzmények