PlayStation 2: túl a százmillión

A Sony most kiadott közleménye szerint a PlayStation 2 játékgépből a héten elkelt a százmilliomodik darab is. A konzolt 2000 márciusában mutatta be a vállalat Japánban, azaz öt év és kilenc hónapra volt szükség a jeles eladási volumen átlépéséhez. De talán azoknak is igaza van, akik azt gyanítják: a bejelentésre nem véletlenül került sor éppen most, amikor még a csapból is az Xbox 360-ról szóló hírek folynak. Amint az ismert, a Microsoft masinája az új generációs konzolok közül elsőként jelent meg a piacon, a Sony rivális modelljére még legalább fél évet kell várni.

A PlayStation 2 Észak-Amerikában volt a legkelendőbb, ott 40,6 millió darabot vásároltak belőle. Európában 37,1 millió, Ázsiában pedig 22,2 millió fogyott eddig. A hallatlanul népszerű konzol forgalma a Sony 2002-es – 2002 áprilisától 2003 márciusáig tartó – üzleti évében érte el a csúcsot, azóta folyamatosan csökken, többek között az erős konkurenciának és a PlayStation 3 küszöbön álló bemutatásának köszönhetően.

Azóta történt

Előzmények