Bejelentette a tőzsdére lépést a Facebook

Tegnap a Facebook kezdeményezte részvényeinek tőzsdei bevezetését, az ún. első nyilvános kibocsátást (IPO). A mesés ütemben bővülő vállalkozás – mely az alapító Mark Zuckerberg által majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt elindított weboldalból nőtt ki – azt nem árulta el, hogy mennyi papírt fog piacra dobni, és azokat milyen árfolyamon,csupán azt, hogy 5 milliárd dollár értékű pakettel nyit. Ez azonban csupán a díjak számításának alapjául szolgáló referenciaérték, mely a befektetői igényektől függően változhat – közölték. Az elemzők azt várják, hogy a korábbi becsléseknek megfelelően 10 milliárd dollár értékű részvénycsomagra lesz vevő, ami a társaság piaci értékét több mint 100 milliárd dollárra taksálná.

A Bloomberg forrásai szerint a vállalat maga is ilyen nagyságrendben gondolkodik: 75 és 100 milliárd dollár körüli kapitalizációt vár az IPO-tól. Ha ez bejön, a Facebooké lesz a technológiai vállalatok mezőnyében a leggrandiózusabb tőzsdei bevezetés. Ennél nagyobb értékű pakettet a világon összesen 13 társaság ajánlott fel az első nyilvános kibocsátás során, és ezek közül csak három volt amerikai: a Visa (19,7 milliárd), a General Motors (18,1 milliárd) és az AT&T Wireless Services (10,6 milliárd). Az internetvállalatok között a legnagyobb IPO a Google 2004-es tőzsdei megjelenése volt: az 1,9 milliárd dollár értékű nyitócsomag alapján a keresőcég piaci értéke 23 milliárd dollár volt.

Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató korábban világossá tette, hogy nem erőlteti a Facebook tőzsdei megjelenését, és valóban: a vállalat jóval hosszabb ideig maradt magánkézben, mint azt az elemzők várták. A tőzsdei bevezetés gondolatával a cégek jellemzően a 100 millió dolláros éves árbevétel abszolválását követően kezdenek el foglalkozni, de a Facebook az idén már várhatóan 4 milliárd dollárt meghaladó forgalmat fog elérni.

A vállalat bevezetéshez benyújtott tájékoztatójából kiderül: tavaly 3,71 milliárd dollár volt az árbevétel és 1 milliárd dollár az adózás utáni nyereség, ez utóbbi 65 százalékkal haladta meg a 2010-ben elért 606 milliós profitot. A bevételek 85 százaléka hirdetésekből folyik be, a játékokat fejlesztő Zynga egymaga a forgalom 12 százalékát adta. A dokumentum szerint a közösségi oldalnak ma 845 millió aktív felhasználója van.

Zuckerberg a részvények 28 százalékával fog rendelkezni, ami 100 milliárd dolláros piaci értékkel számolva 28 milliárd dollár értékű csomagot jelent – ezzel a cégalapító a negyedik leggazdagabb amerikaivá avanzsálna. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a vezérigazgató a szavazati jogot biztosító papírok 56,9 százalékát birtokolná, azaz saját kezében tartja a gyeplőt a tőzsdei bevezetést követően is.

A Facebookot a 100 milliárd dollárt meghaladó kapitalizáció olyan nagy múltú mamutvállalatok táborába repíti majd, mint az Intel, a Cisco vagy éppen a PepsiCo.

Azóta történt

Előzmények