Facebook-felhasználók egy csoportja a fogyasztói jogok megsértésének címszavával hétfőn keresetet nyújtott be a közösségi oldalt üzemeltető cég ellen a kaliforniai fellebbviteli bíróságon. Az öt felperes magánszemély bírósági tárgyalás útján kívánja elérni, hogy a Facebook térítse meg az őket ért károkat, illetőleg fizesse meg ügyvédeik perköltségét. A beadvány szerint két 13 éven aluli gyermek, egy profi fotós, egy színésznő-modell és egy másik felhasználó kívánja jogi útra terelni vélelmezett sérelmeit.
A 40 oldalas keresetben azzal vádolják meg a Facebookot, hogy magánjellegű információkat juttattak el marketingcélokból harmadik feleknek, s ezzel megsértették Kalifornia állam ide vonatkozó személyiségi jogi törvényeit – ráadásul nem értesítették megfelelően a tagokat arról, hogy adataikat reklámcélokra is felhasználják. A közösségi oldal érdemben nem reagált a felperesek beadványára, csupán annyit közöltek, állnak elébe a pernek.
A Facebook vezetése februárban gesztusértékű lépésre szánta el magát, amikor úgy döntött, a közösségi oldal felhasználási feltételeit a felhasználókkal szavaztatja meg. A Palo Altó-i internetvállalat két előterjesztést tett közzé az oldalon, az első a Facebook Principles, vagyis az Alapelvek címet viseli. Ez a dokumentum azokat az értékeket ismerteti, amelyek mentén az oldal jövőbeli fejlesztése történik majd. Az ebben történő módosításokról mindenki értesítést kap majd, és kifejtheti véleményét. Ha a hozzászólásokat tartalmilag helyesnek vélik a felhasználók, szavazhatnak rájuk – a népszerű ötletek, vélemények pedig elviekben befolyásolják majd az oldal üzemeltetőit. A második anyagot a hangzatos Statement of Rights and Responsibilities névvel látták el, ez magyarul körülbelül a Jog és Felelősség Nyilatkozatának feleltethető meg. Ez az előterjesztés azt szögezi le, hogy a felhasználók által feltöltött tartalmak saját tulajdonnak minősülnek, így a Facebook nem használhatja tovább azokat, amennyiben a tulajdonos megszűnne tag lenni.
Saját felhasználói perlik be a Facebookot
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Börtönbüntetés a Facebookon történt fenyegetésért
A bíróság feltehetően példát is akart statutálni azzal, hogy letöltendő börtönre ítélte az erőszakoskodó tinédzsert.
Mérleg 53
-
Változik a Facebook adatkezelési politikája
Kanadai nyomásra nagyobb kontrollt kapnak a felhasználók saját adataik felett.
Mérleg 7
-
Nincs elég haverod? Vegyél!
Ezer facebookos cimborát 28 ezer forintért, tízezer rajongót 190 ezerért vásárolhatunk meg egy marketingcég jóvoltából.
Mérleg 22
-
Jön a hangos chat a Facebookra
Néhány héten belül várható az új szolgáltatás startja, külsős cégtől érkezik a modul.
Mérleg 5
Előzmények
-
Djuice-ról is lehet MMS-t küldeni a Facebookra
A szolgáltatás minden djuice-os ügyfél számára elérhető.
Távközlés 13
-
Az oroszok már a Facebookban vannak
Az orosz alapítású Digital Sky Technologies nagy lehetőséget lát a közösségi oldalban, s folytatják a befektetést.
Mérleg 4
-
James Bond főnökét felesége a Facebookon keverte bajba
A főkém neje egy teljesen nyilvános fiókba töltött fel olyan képeket, melyek sokat elárulnak családjukról.
Közösségi média 15
-
A Facebookra is ráeresztik a nemzetbiztonsági szolgálatokat
A brit kormányzat legújabb megfigyelési terve komoly tiltakozásokat váltott ki, s nem csak a szigetországban.
Társadalom 18
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest