Felhőkarcolóból lesz a világ legnagyobb Tetrise

A néhány hét múlva kezdődő Philly Tech Week (PTW) látogatói egy felhőkarcolón játszhatnak majd Tetrist Frank Lee-nek, a Drexel Egyetem játékdizájn professzorának köszönhetően. A kezdeményezés ismerős lehet tavalyról, Lee ugyanis egy éve már létrehozott valami hasonlót – akkor a Pong nevű, szintén klasszikus videojátékot nagyította fel a PTW alkalmából. A 20x23 pixel felbontású óriáskijelzőként használt épület a 29 emeletes Cira Centre volt, a játék 5555 négyzetméteren terült el, a megjelenítésért 460 világítótest felelt. Az akció egyébként annyira jól sikerült, hogy a Guinness a világ legnagyobb építészeti videojáték-kijelző rekordját is Lee-nek adta.

Pong a 2013-as PTW alkalmából, egy philadelphiai felhőkarcolón
Pong a 2013-as PTW alkalmából, egy philadelphiai felhőkarcolón

A professzor most ugyanezen a felhőkarcolón a Tetrist szeretné életre kelteni, de közel kétszer akkora, 9290 négyzetméteres felületen, és egyszerre két játékos is játszhat majd, egymást segítve vagy egymás ellen. Lee már tavaly is nagyon szeretett volna egynél több oldalt használni, hogy ne csak a város egyik fele láthassa az attrakciót, az idei megoldás pedig erre is lehetőséget biztosít. Így gyakorlatilag egész Philadelphia figyelemmel követheti majd az óriási Tetrist.

Azóta történt

Előzmények