Felpörgött a magyar infokommunikációs szektor

Jól alakul a magyarországi infokommunikációs szektor fejlődése - állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) gondozásában szeptemberben a nyilvánosság elé kerülő Communications Outlook 2005 kiadvány. Az egyik leglátványosabb előrelépés a mobiltelefon-tarifákat illetően történt: az elmúlt három év alatt Magyarország az OECD-tagok rangsorában az utolsó helyről 18 helyet előrelépve az élmezőnybe került a mobiltelefonálás költségeit bemutató rangsorban.

Az OECD tanulmányai a gazdasági élet talán legnagyobb referenciaértékkel bíró dokumentumai. Az augusztus végén megjelent, az elektronikus hírközlési szektort értékelő, két évente publikált statisztikai gyűjtemény szerint Magyarországon jelentősen olcsóbbá vált a telefonálás egy átlagos mobilfelhasználó számára. Hasonlóan kedvező folyamat tapasztalható a DSL, azaz a legelterjedtebb széles sávú technológia árváltozását bemutató országrangsorban. Itt 2002 és 2004 között a negyedik legnagyobb árcsökkenést produkáló ország hazánk ppp (vásárlóerő-paritás) alapján számolva.

A kutatás megállapítja, hogy az előbbiekhez hasonlóan jelentős a javulás a távközlési szolgáltatások minőségi mutatóiban is. Míg 1993-ban átlagosan közel 3 évet kellett várni egy vezetékes telefonra, mára ez 12 napra csökkent. A jelentés továbbá kiemeli, hogy a 100 vezetékes vonalra jutó hibák száma 1990-ben még 55 volt, míg mára gyakorlatilag nulla.

Az elektronikus hírközlési szolgáltatások elterjedtségében, használatában Magyarország a mobilszolgáltatásokat leszámítva az utolsó harmad első felében foglal helyet.

A gazdasági versenyképesség és a modernizáció szempontjából kulcsfontosságú széles sávú technológiák elterjedtsége elmarad ugyan az OECD élmezőnyétől, ám az összes internet-előfizetésen belüli arányuk kimondottan magas (ebben az összehasonlításban az 5. helyen áll Magyarország).

Az egyetlen igazán kedvezőtlen üzenet a műsorszórás piacán jelentkezik: a digitalizáció e téren nagyon-nagyon lassan halad előre hazánkban. Míg a legtöbb OECD-ország már komoly lépéseket tett a digitális technológiákra való átállásban, addig Magyarországon (a piac szempontjából kevésbé jelentős műholdas technológiát leszámítva) egyelőre még csak a stratégiai célkitűzés biztos: 2012-re a földfelszíni műsorszórás területén teljesen át kell állni a digitális rendszerre.

A magyarországi távközlési iparág figyelemre méltó teljesítményétől az infokommunikációs szektor egyéb területei (szoftver, hardver, egyéb it-szolgáltatások) sem maradnak el. A 2004-ben kiadott IT Outlook szerint a magyarországi IKT GDP-ben belüli közel 7 százalékos részaránya alig marad el a 3. helyezett Dél-Korea mutatóitól. Ezt a képet tovább pontosítja a most megjelenő kutatás, amelyben a távközlési berendezések exportjának részaránya a teljes magyar termékexporton belül - a legdinamikusabb OECD-tagországi növekedés nyomán - meghaladja a 14 százalékot, ezzel megközelítve a kimagaslóan első Finnország teljesítményét.

Azóta történt

Előzmények