Nehezen kommunikál a kormánnyal az IKT szektor

Immár 12-ik alkalommal rendezte meg a hétvégén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) hagyományos menedzsertalálkozóját, a MENTA-t. A péntek esti megnyitóval kezdődő konferencia központi témája a magyar infokommunikációs piac külső és belső szemmel való áttekintése volt, amelyről a kormányzat és az IKT szakma jeles képviselői több mint 250 részvevő előtt vitáztak szeptember 9-11. között Siófokon.

„Az információtechnológia fejlettsége meghatározza az ország versenyképességét; fontos, hogy ezt minél többen felismerjék” – nyitotta meg a találkozót Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke. Kihangsúlyozta, a kormányzat sajnos nem érti, és így nem építi be stratégiájába az IKT szektor üzeneteit, pedig 2010-re az infokommunikációs szektor igazi termelőerővé kell, hogy váljon, ehhez pedig az szükséges, hogy ne a lehetőségekről beszéljünk, hanem végre eredményeket tudjunk felmutatni. Kovács Zoltán szerint hiányzik az ágazattal kapcsolatos konkrét kormányzati elképzelés, és az ehhez kapcsolódó intézkedések is, amelyek az informatikai vállalkozások fejlődését szolgálnák.

A hivatali útján Kínában tartózkodó Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Kóka János gazdasági miniszter videóüzenetben fejtette ki álláspontját az infokommunikáció, illetve az e szakterülettel foglalkozó vállalkozások fontosságáról, a szombati napon pedig Kóka János távbejelentkezés formájában tájékoztatta a résztvevőket a miniszterelnökkel közösen folytatott távol-keleti tárgyalás sikeréről. A gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) kiemelten kezeli információ-technológiát, ezért nagyon fontos hogy önálló operatív programok készüljenek az ágazat fejlesztésére.

Az NFT kerekasztal-beszélgetés során Eszes Gábor miniszteri biztos (GKM) kiemelte: az a legfőbb probléma, hogy a II. NFT program kapcsán még mindig sokkal inkább politikai, mint szakmai viták folynak, és nincs megoldva, hogy „eladják” az IKT szektor üzeneteit a politikának és az államigazgatásnak, így az a szektoron belül marad. Pataki Róbert a szakmai civil szervezetek IKT Iparpolitikai Ajánlása kapcsán hozzátette: az ajánlás abban lehetne nagy előrelépés, hogy lemaradásunkat minél komplexebb programokkal mozdítsuk előre, figyelembe véve a kis EU tagországok (Észtország, Portugália) korábbi fejlesztési irányvonalait.

Azóta történt

Előzmények