Feltámasztotta a Macet az Intel

Igen nagy mértékben, 48 százalékkal ugrott meg az Apple Computer Inc. nettó nyeresége a harmadik üzleti negyedévben, részben az iPod internetes zenelejátszó, részben a cég történetében először Intel processzorokkal is kapható Mac számítógépek vártnál is sikeresebb értékesítésének köszönhetően. A cég bejelentése szerint az elmúlt három hónapban év-éves összehasonlításban 32 százalékkal több, 8,11 millió iPodot adtak el, a Macek forgalma pedig 12 százalékkal, 1,33 millióra nőtt. Elemzők az előbbi termékből 7,5 millió, az utóbbiból 1,3 millió eladására számítottak. Emellett az Apple adatai szerint az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi forgalomba kerülő hordozható számítógépek piacán 2006 januárjától júniusig megkétszereződött, 12 százalékra nőtt az almás cég részesedése. A társaság részvényei 8 százalékkal erősödtek a hírre, egy nap alatt visszanyerve május óta elszenvedett 24 százalékos csökkenésük harmadát.

Az iPod sikere megnyugtatta a befektetőket, akik attól tartottak, hogy a zenelejátszó-piac telítődése miatt visszaeshet forgalma. Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója nyilatkozatában a Macek előretörésén lelkendezett: „Felvillanyozott bennünket a Mac-üzlet sikere, különösen az, hogy a negyedévben elkelt gépek 75 százaléka Intel processzoros volt”.

Nem okozott csalódást az eBay

Hat százalékkal emelkedett az eBay Inc. internetes aukciósház részvényeinek árfolyama annak ellenére, hogy 14 százalékkal esett a cég második negyedéves eredménye, ugyanis a társaság a rossz hírrel egyidejűleg bejelentette története első részvény-visszavásárlási akcióját is. A következő két évben kétmilliárd dollárt fordítanak erre.

A vállalat árbevétele 30 százalékkal, 1,41 milliárd dollárra nőtt, amelyből a PayPal online fizetési rendszer 339 millióval, a Skype pedig 44 millióval vette ki a részét. A nettó profit 250 millió dollárra csökkent ugyan, de az elemzők nem is vártak többet.

Meg Whitman vezérigazgató szerint az e-kiskereskedelem fejlődése kicsit lelassult, a potenciális vevők nehezebben találnak az elvárásaiknak megfelelő kínálatot. Bill Cobb, a társaság észak-amerikai részlegének elnöke hozzátette ehhez: a szájton elérhető termékek 83 százaléka ma már raktárkészletről, fix áron kínált áru, szemben az eBay klasszikus aukciós értékesítésével.

Miközben a felkínált termékek mennyisége 35 százalékkal bővült az elmúlt időszakban, a forgalom értéke csak 18-cal, ami azt mutatja, hogy a termékkörön belül növekedett az olcsó áruk aránya. Részben emiatt azt tervezik, hogy megemelik a raktárról árult termékek árát, főként a 100 dollárnál olcsóbbakét, továbbá igyekeznek felpörgetni a raktárkészlet forgási sebességét. Az aukciók erősítésére javítják azok reklámját és emelik közvetítői díjaikat.

Azóta történt

Előzmények

  • Késni fog az új iPod?

    Egy elemzői értesülés lejtmenetbe küldte az Apple részvényeit. Állítólag nem átütő siker az iPod nano.

  • Támadják az Apple-t

    A phishing, vagyis adathalász támadások legújabb célpontjai a Macintoshok lettek.