A Google történelmi csúcsot döntött, az MSN visszaesett a keresőpiacon

A Hitwise piackutató cég friss felmérése szerint az eddig is gyakorlatilag egyeduralkodó Google jól jött ki a Microsoft–Yahoo! küzdelemből, s júliusban tovább növelte részesedését a keresők piacán az Egyesült Államokban. A vizsgálat szerint az elmúlt másfél év nagy vesztesének a konkurens Microsoft MSN keresője bizonyult.

A 11-én kiadott adatok szerint a Google július utolsó hetében 70,77 százalékos részesedést szerzett, s ez az eredmény a tizedik egymást követő havi rekordja, emellett jelentős a növekedés a tavaly júliusi 64,35 százalékhoz, illetve a 2007. januári 63,06 százalékhoz képest. S e növekedés a Microsoft keresőjének kárára történt (5,36 százalék, illetve a Hitwise egy másik oldalán: 4,18 százalék), hiszen ők tavaly júliusban még 8,79 százalékon álltak, 2007 januárjában pedig 10,35 százalékon. A visszaesés egyik oka a feltételezések szerint a Yahoo! felvásárlásának szándéka, illetve az e körül kialakult színház lehetett.

Search Engines

A Yahoo! is visszaesett egyébként (18,65 százalék, míg 2007 júliusában 22,13, januárban pedig 21,4 százalék volt a részesedés), de stabilan tartják a második helyet. A lista még említésre méltó szereplője a roppant ambiciózus Ask, akik enyhén növelték részesedésüket a tavalyi 3,21 százalékról 3,53 százalékra.

Amellett, hogy a közgazdász konyhanyelvben egyszázaléknyi keresőpiaci részesedés egymilliárd dollár bevételt jelent, az eredmények kommentárjaiban mind hangsúlyosabb az a felvetés, hogy – különösen a Google és a Yahoo! közeledése folytán – a lassan egyszereplőssé váló piacon nem kerül-e veszélybe a verseny.

Azóta történt

Előzmények