A Google visszavág: négymilliót követelnek az Oracle-től


James Kearl

Az IT café is beszámolt róla, az Oracle és a Google közötti per a Java androidos felhasználásáról első fokon gyakorlatilag a felperes teljes vereségével zárult, sőt a bíróság azt is kimondta, hogy a Google záros határidőn belül kérheti a tárgyalással kapcsolatos költségei megtérítését. Ők nem is késlekedtek, és benyújtották a számlát: kérésük szerint az Oracle-nek összesen körülbelül négymillió dolláros plusz cechet kell kifizetnie.

A követelés több tételből áll össze. Egyrészt vesztesként a bíróság által kirendelt független szakértő díját kell megfizetniük, márpedig dr. James Kearl nem bagóért dolgozott, munkájáért közel kétmillió dollárt számlázott ki – a bíró korábban azt javasolta, hogy osztozzanak ezen a költségen, de a Google azt kívánja, hogy az Oracle fizesse ki az egészet. (Ez a szakértői díj egyébként elég nagy megdöbbenést keltett, mivel ilyen esetekben ugyan sokat szoktak kérni, de messze nem ennyit: ha ezerdolláros óradíjat számolunk, akkor ez kétezer órányi munkát jelent, s bár az előkészítési szakasszal együtt valóban hosszasan elhúzódó, szövevényes ügyről van szó, ezek akkor is túl nagy számoknak tűnnek.)

A Google emellett 3 millió dollárt kér az Oracle-től az üggyel kapcsolatos dokumentumok feldolgozási költségeként: állításuk szerint 86 különböző helyről közel százmillió dokumentumot szereztek be és dolgoztak fel az eljáráshoz kapcsolódva, ezekből állították össze azt a hárommillió dokumentumból álló csomagot, melyet benyújtottak a per során. Az már csak hab a tortán, hogy ezek mellett még 140 ezer dollárt kérnek másolási költségeik megtérítésére.

Az ítélet ellen szinte biztosan fellebbezni kívánó Oracle egyelőre nem reagált a követelésekre, melyek sorsát – megítélését, elutasítását vagy megváltoztatását – Alsup bíró dönti el hamarosan.

Azóta történt

Előzmények