Megkezdődött az Oracle–Google-per

A hét elején kiemelkedő érdeklődés közepette kezdődött meg az a várhatóan jó ideig eltartó eljárás, melyben az Oracle Corp. szerzői jogi jogsértéssel vádolja a Google Inc.-t.

Ahogy annak idején beszámoltunk róla, a kereset szerint az Android legalább hét esetben sérti a Javához kapcsolódó szabadalmi jogot. A Google 2010 októberében az eljárás megszüntetését kérte, mivel egyrészt tagadják a szabadalomsértést, másrészt pedig úgy vélik, hogy a Sun megszerzése előtt az Oracle igen kritikusan nyilatkozott a Java licencelési módszeréről, a nyitottságot hiányolták, ám a felvásárlás után hátraarcot csináltak, és figyelmen kívül hagyják a nyílt forrás mellett elkötelezett közösség igényét, mely teljes szabadságot kívánna a platformnak.

Az Oracle ezzel szemben azt állítja, hogy az Android fejlesztése során a Google úgy használta fel a Java kódját, hogy nem tartották be a licencelési előírásokat, és megsértették azt az alapelvet, mely a Java alakítása során elsőrendű: „egyszer megírod, és működik mindenhol” („write once and run anywhere”). Az Oracle szerint ezzel a Google nemcsak hogy szabadalmakat sértett, nemcsak az egységes Java-platform fragmentálódását segítette elő, de komoly károkat okozott mind a felhasználóknak, mind a fejlesztőknek, mind az eszközgyártóknak.

Merev és kibékíthetetlen álláspontok

A San Franciscó-i szövetségi bíróságon az Oracle egymilliárd dolláros kártérítés megítélését, valamint az Android terjesztésének felfüggesztését kéri, mindaddig, amíg a Google meg nem állapodik velük a licencfeltételekről. Az Oracle szerint a Java szabadon felhasználható nyelv, ám az API felhasználásáért licencdíjat kell fizetni: a cég ügyvédje e-maileket mutatott be a bíróságon, melyek szerint állítólag az alperes tudott arról, hogy lincencköteles a Java, és tárgyaltak is erről – az egyik levél szerint a Google egyik mérnöke, Tim Lindholm kifejti, hogy elégedetlenek a licencfeltételekkel, és követelte, hogy az Oracle „adja vissza a Javát a nyílt forrású közösségnek”. A Google határozottan tagadja a szabadalomsértést, ügyvédjük által kifejtett védekezésük szerint a cég nem köteles licencdíjat fizetni sem a Java nyelv, sem az API használatáért az Androidban.

A tárgyaláson mindkét vezető tanúvallomást tett: Larry Page, a Google vezérigazgatója, illetve Larry Ellison, az Oracle irányítója is képviselte álláspontját. Page szerint a Google nem hibázott semmiben, Ellison szerint egyedül a Google az, aki nem akar licencdíjat fizetni a Java felhasználásáért.

A tárgyalás három fordulóból áll: az elsőben a szerzői jogi jogsértés kerül terítékre, a másodikban szabadalmi panaszok, és ha a bíróság megállapítja a jogsértést, akkor kerülhet sor a kártérítés megítélésének folyamatára.

A szövevényes ügy részleteiről a Cnet munkatársai készítettek egy áttekintő bemutatót, akit pedig a tárgyalási folyamat részletei is érdekelnek, az a Groklaw oldalán szinte minden információt megtalál.

Azóta történt

Előzmények