Szlovák szolgáltatót vesz a GTS

A GTS Central Europe ma bejelentette, hogy felvásárolja a szlovák Dial Telecom távközlési vállalatot, mely a helyi piacon nyújt hang-, adat- és internetszolgáltatást. A cég ügyfélkörének és pozsonyi optikai hálózatának átvételével a GTS Slovakia hatékonyabban szolgálhatja ki előfizetőit, ráadásul az akvizíció a teljes GTS csoport piaci pozíciójának erősödéséhez is hozzájárul Közép-Európában – áll a régiós alternatív szolgáltató közleményében. A GTS a Dial Telecom ügyfélbázisát és szolgáltatáskínálatát integrálja majd szlovákiai leányvállalatáéval, amelynek teljes éves árbevétele ezzel megközelíti majd az 50 millió eurót.

„Ez az akvizíció elősegíti a szlovák távközlési piac további konszolidációját, és erősíti pozíciónkat Közép-Kelet-Európa vezető üzleti távközlési szolgáltatójaként. A Romániában és Magyarországon korábban végrehajtott felvásárlásaink mellett ezen akvizíció is bizonyítja elkötelezettségünket a régió távközlési piacának konszolidációjában” – mondta el Adam Sawicki, a GTS Central Europe ügyvezető igazgatója.

A GTS Slovakia, a Dial Telecom és a Dial Telecom által 2008-ban felvásárolt eTel Slovensko az első távközlési szolgáltatók voltak, amelyek a szlovák vezetékes távközlési piac 2000-es megnyitását követően telefonszolgáltatást kínáltak ügyfeleiknek. A három vállalat jelentős mértékben hozzájárult a szlovák vezetékes távközlési piac növekedéséhez, fejlődéséhez és liberalizációjához.

A GTS Central Europe az elmúlt hónapokban több akvizíciót is végrehajtott: a nyár elején előbb román Dateket, majd a magyar Interware-t vásárolta meg.

Azóta történt

Előzmények