A GTS Datanet a hétvégén – több mint 250 millió forintos beruházással – bővítette és továbbfejlesztette IP gerinchálózatát. A cég az előre bejelentett, augusztus 5-én és 6-án hajnalban lezajlott hálózati karbantartás során a korábbi 3 gigabit/s sebességű BIX-kapcsolatát több mint háromszorosára, 10 gigabit/s-ra bővítette, valamint üzembe helyezett egy szintén 10 gigabites tartalékkapcsolatot is. A belföldi sávszélesség mellett 5 gigabit/s-ra bővítették a nemzetközi sávszélességet is.
A fejlesztés az ügyfelek számának intenzív növekedése és a közeljövőben bevezetésre kerülő új szolgáltatások miatt vált szükségessé – közölte a GTS Datanet, amely ma már 24 ezer ADSL-előfizetőt szolgál ki. A cég egyebek mellett komoly reményeket fűz szeptemberben bevezetendő, teljes hurokátengedésen alapuló ADSL-szolgáltatásához, amelyhez nem szükséges vezetékestelefon-előfizetés.
Amint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt áramszünet, majd a szünetmentes rendszer hibája miatt a cég előfizetői több – esetenként 12 – órán keresztül maradtak internet nélkül. A GTS Datanet akkor alapos belső vizsgálatot ígért a hiba okainak feltárására, hogy a jövőben hasonló kimaradás ne fordulhasson elő.
Gyorsult a GTS Datanet hálózata
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- GTS Hungary
Azóta történt
-
Tovább bővülhet az ADSL-piac
Az NHH jelentősen csökkenti a Hungarotel hurokátengedési díjait is, ami segíti az alternatív szolgáltatókat.
Távközlés 3
-
Biztoshoz mentek az alternatív szolgáltatók
A régió alternatívjainak érdekeit Polgár Tamás, a GTS Central Europe ügyvezetője tolmácsolta Brüsszelben.
Távközlés 0
Előzmények
-
Internet nélkül maradtak a GTS-Datanet előfizetői
Ezúttal is a szünetmentes rendszer hibája okozta a többórás üzemzavart.
Távközlés 12
-
Kevesebb a telefonvonal, de több az ADSL
Az áprilisi stagnálás után májusban ismét nőtt az ADSL-hozzáférések száma. Havi gyorsjelentés.
Távközlés 11
-
Új posztra igazol a GTS Datanet
A kiskereskedelmi üzletág erősítésére új regionális értékesítési igazgatói pozíciót hozott létre a GTS Central Europe.
Mérleg 0
-
ADSL és telefon – vezetékes előfizetés nélkül
A GTS-Datanet több mint 1 milliárd forintot fektet az idén hálózatának fejlesztésébe.
Távközlés 16
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Milyen processzort vegyek?
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Arch Linux
- Kerékpárosok, bringások ide!
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Motoros topic
- További aktív témák...