Az Intel haifai kutatóközpontjában annak ellenére is tovább folyik a munka, hogy a Hezbollah napok óta rakétákkal lövi az észak-izraeli kikötővárost. A vállalat nagyjából 2400 helyi dolgozóját ugyan óvóhelyekre kényszerítették a támadások, a föld alatt is működő vezeték nélküli hálózatnak köszönhetően tudnak dolgozni – jelentette a Reuters helyi tudósítója.
A világ legnagyobb csipgyártó vállalata 1974-ben Haifában építette fel az első külföldi tervező- és fejlesztőközpontját. Többek között itt készült a 8088-as, az MMX utasításkészlettel ellátott Pentium és a noteszgépekben használt Pentium M processzor is. Később a cég újabb fejlesztőközpontokat és gyárakat is vitt az közel-keleti országba. Egyik félvezetőgyártó üzeme az Izrael déli részén fekvő Kiryat Gatban található, a másik pedig Jeruzsálemben – ezek távol esnek a libanoni határ közelében zajló fegyveres konfliktustól.
Kobi Bachar, az Intel Israel szóvivője a hírügynökségnek elmondta, hogy az óvóhelyeken is kiépítettek egy vezeték nélküli hálózatot, így a jelenlegi helyzetben is tudnak dolgozni. A legtöbben vasárnap is dolgoztak, amikor a Hezbollah rakétái nyolc embert öltek meg a városban, tegnap azonban már csak a nélkülözhetetlen embereket hívták be a központba. A hálózatnak köszönhetően otthonról is tudunk dolgozni, a munka folyik tovább – mondta Bachar.
A városban az IBM és a Microsoft is tart fenn irodákat – az előbbi 400, az utóbbi 180 dolgozót foglalkoztat itt, többségük szintén otthon dolgozik a támadások idején. A szoftvervállalat egyébként kiürítette bejrúti irodáit, és dolgozóit arra kérte, hogy mondják le vagy halasszák el izraeli és libanoni útjaikat.
Haifában nem állt meg az élet
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Felhizlalta nyereségét az IBM
Az árbevétel azonban nem nőtt a várakozásoknak megfelelően a második negyedévben.
Mérleg 0
-
Vihar előtti csend az Intelnél
A második negyedévben nem brillírozott az Intel, sőt a harmadikban sem fog, de a piac tudja, miért.
Mérleg 1
Előzmények
-
Vezetőket bocsát el az Intel
A hatékonysági felülvizsgálat egyik első lépéseként 1000 alkalmazottjától válik meg a chipgyártó.
Mérleg 0
-
Miért it-nagyhatalom Izrael?
Sajátos körülmények egész sora segíti az izraeli informatikai vállalkozások megszületését és sikeressé válását.
Mérleg 0
-
Izraelben épít új gyárat az Intel
A félvezetőgyártó vállalat közel 4 milliárd dollárt költ az új üzemre.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest